2012. szeptember 15., szombat

864. Vasárnapi hirdetés


Sopronkövesd – Nagycenk – Lócs – Iklanberény - Mesterháza
Hirdetés – 2013. május 19. – Pünkösdvasárnap.
-         Május 20-án, hétfőn szentmise lesz Sopronkövesden este 6 órakor. Előtte ½ 6-tól szentségimádás és gyóntatás van a templomban. A szentmise után a Szűzanyát köszöntjük, elimádkozzuk a Loretto-i litániát, majd pedig Biblia óra következik a templomban.
-         Május 21-én, kedden szentmise lesz Nagycenken este 6 órakor. Előtte ½ 6-tól szentségimádás és gyóntatás van a templomban. A szentmise után a Szűzanyát köszöntjük, elimádkozzuk a Loretto-i litániát, majd pedig Biblia óra következik a plébánián. Végül pedig Caritas gyűlés lesz szintén a plébánián.
-         Május 22-én, szerdán, Szent Rita emléknapján szentmise lesz Sopronkövesden kivételesen reggel 6 órakor. Ezen a szentmisén búcsúztatjuk a Máriacelbe induló gyalogos zarándokokat. A délutáni programok elmaradnak.
-         Május 23-án, csütörtökön, Boldog Apor Vilmos püspök és vértanú emléknapján szentmise lesz Nagycenken kivételesen reggel 7 órakor. A délutáni programok elmaradnak.
-         Május 24-én, pénteken, Szűz Mária, a keresztények segítsége emléknapján szentmise lesz Sopronkövesden kivételesen reggel 7 órakor. A délutáni programok elmaradnak. Délután 3 órakor az elsőáldozásra készülő gyerekek gyóntatása lesz a templomban.
-         Május 25-én, szombaton reggel 7 órakor az elsőáldozók szüleit fogom gyóntatni a templomban. Ezen a napon kivételesen elmarad a szentmise Lócson. Szentmise lesz Nagycenken este 6 órakor. A szentmise utáni ifjúsági hittan kivételesen elmarad.
-         Május 26-án, vasárnap, Szentháromság főünnepén szentmise lesz Nagycenken reggel 8 órakor, Sopronkövesden délelőtt ½ 10 órakor (ekkor lesz az elsőáldozás), Lócson délelőtt ½ 12 órakor (ekkor lesz az elsőáldozás) és Mesterházán este 6 órakor. Ezen a vasárnapon van a Hősök napja.
-         Sopronkövesden a plébániai fogadó nap ezen a héten pénteken lesz délelőtt 9-től 12 óráig.
-         Nagycenken a plébániai fogadó nap ezen a héten csütörtökön lesz kivételesen délelőtt 9-től 12 óráig.
-         Betegek és idősek látogatása ezen a héten Lócson és Iklanberényben lesz az előzetesen megadott címek szerint. A látogatást kedden délelőtt 9 órakor kezdem meg.
-         Jézus Szentséges Szívének hatodik ígérete: „A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.”
-         A hivatás napi, a győri szeminárium javára történő gyűjtés eredményének pontosítása: Sopronkövesd: 61.060 Ft.
-         A 2011-es népszámlálás szerint Sopronkövesden 1186 fő él. Ebből 886 fő vallotta magát katolikus kereszténynek, vagyis a lakosság 74,7%-a.
-         Jelentkezni lehet a pécsi HungaRio-ra!
-         Hitünk képeskönyve. 1000 Ft.
-         Egyházközségi „adok-kapok” kérdőív.
-         Templomi hirdetéseink megtalálhatók a következő honlapon is: http://atyaalbert.hupont.hu
-         A plébániáink életével kapcsolatos fényképek megtekinthetők a következő internetes fotó albumban: http://picasaweb.google.com/atyaalbert/
2013. május 19.                              P. Kovács Csaba Albert OCD plébános




2012. augusztus 12., vasárnap

863. Nyugaton a helyzet változatlan

A következő öt faluban vagyok plébános:
Sopronkövesd, Nagycenk, Lócs, Iklanberény, Mesterháza.
Imádkozzatok értem és a rámbízottakért!

2012. július 26., csütörtök

862. Kép meditáció

Szűk a kapu, amely a Szent Katalin kolostorba vezet.

861. Napi kovász - július 28. Mt 13, 24-30

Jézus példabeszédeiben az emberekhez közel álló dolgokról beszélt. Olyan dolgokról, amiket ők is értettek. Életünk, az élet, a természet az egyik legjobb elmélkedési, meditációs téma. És ott hever a lábunk előtt, csak észre kell venni.

860. Kép meditáció

Út a sinai hegyi Szent Katalin kolostorhoz.

859. Napi kovász - július 27. Mt 13, 18-23

Gyönyörű kép a lelki életről. Megtanít bennünket meditálni, elmélkedni, szemlélődni. Jézus szinte elénk elmélkedi a lelki életet. Így kell elmélkedni, így kell szemlélni a világot! Ugyanakkor pedig mennyire gyakorlatias! Tettekre hív, hogy váltsuk is valóra azonnal.


2012. július 23., hétfő

858. Kép meditáció

Bőséges az aratni való, csak a munkás...

857. Napi kovász - július 26. Mt 13, 10-17

Mintha Jézus egyesek elől eltitkolná országa titkait. Pedig Ő mindent megtesz üdvösségünkért. Valójában rajtunk múlik a dolog. A magunk kicsi dolgát nekünk kell megtenni. Legalább ne akadályozzuk az Ő munkáját!

856. Kép meditáció

Más fajta betakarítani való is van!

855. Napi kovász - július 25. Mt 20, 20-28

Nem csak a két zebedeus fiú lépett oda Jézushoz, hogy kérjenek tőle valamit. Nem csak a többi apostolban volt meg a vágy a privilégiumra. Mindannyian ilyenek vagyunk. Úton útfélen odalépünk Jézushoz és csak a haszonlesés jár az eszünkben. Ő pedig szüntelenül szolgálni hív bennünket.

2012. július 18., szerda

854. Kép meditáció

Te is aratnivaló vagy.

853. Napi kovász - július 22. Mk 6, 301-34

Jézus az apostolok pihenésére is gondolt. Gondja van ránk. De ugyanakkor a kötelesség teljesítésben is maximumot nyújtott. A kereszten váltott meg bennünket. Élni tanít bennünket. Azt tanítja, hogy hogyan lehetünk normális emberek.

852. Kép meditáció

Rád is szükség van az aratáshoz.

851. Napi kovász - július 21. Mt 12, 14-21

Jézus nem kereste fölöslegesen a konfrontációt a farizeusokkal és írástudókkal. Inkább eltávozott. Inkább hallgatásra kérte a meggyógyultakat. De amikor kellett, akkor mindent nyíltan magára vállalt. Mindig tudta, hogy mit kell tennie; és mindig meg is tette. Örök példa számunkra.

2012. július 16., hétfő

850. Kép meditáció

Mérhetetlen az éhség az Evangéliumra!

849. Napi kovász - július 20. Mt 12, 1-8

Fontosak a törvények és szokások életünkben. De korlátaik vannak. Van fontosabb dolog is. És a kevésbé fontos dolgot nem szabad a Legfontosabb elé helyezni. Jézus adja meg mindennek a helyes értékét.




848. Kép meditáció

...egyre több...

847. Napi kovász - július 19. Mt 11, 28-30

Jézus a végső válasz kérdéseinkre, vágyainkra, problémáinkra, nehézségeinkre, bűneinkre, betegségeinkre, életünkre és halálunkra. Jézus senkit nem küld el üres kézzel. Csak egyet kér tőlünk. Higgyünk neki és fogadjuk el ajándékait!


846. Kép meditáció

... még mindig sok ...

845. Napi kovász - július 18. Mt 11, 25- 27

Jézus tanítása a mustármagnyi hithez hasonlít. Kicsi, alig lehet észrevenni. Ezért a nagyok, okosak és bölcsek nem is veszik észre. Csak a kicsinyek, az alázatos lelkűek és szívűek tudják észrevenni. Vajon mi észre vesszük e a sok lim-lom között?


844. Kép meditáció

Az aratnivaló sok...

843. Napi kovász - július 17. Mt 11, 20-24

Korozain, Betszaida és Kafarnaum után a saját városunk, falunk nevével is folytathatnánk a felsorolást; sőt… vajon mi személyesen hogy állunk Isten kegyelmeivel? Mennyire használjuk fel őket?

2012. július 11., szerda

842. Kép meditáció

Búcsú Petrától.

841. Napi kovász - július 12. Mt 10, 7-15

Jézus határozott utasításokkal küldi tanítványait a világba, hirdetni az örömhírt. Lehet ezeket lelkileg értelmezni, hogy is kell őket a mai világban megvalósítani. De Jézus tanácsai nem zárják ki annak lehetőségét és szükségességét, hogy mi magunk is újabb és újabb módszereket dolgozzunk ki, találjunk ki, hogy még hatékonyabban tudjuk hirdetni az Evangéliumot.

2012. július 9., hétfő

840. Kép meditáció

Petra belülről.

839. Napi kovász - július 11. Mt 19, 27-29

Maga az Evangélium, annak elfogadása a legnagyobb jutalom egy keresztény számára. Valóban olyan, mint egy szántóföldbe elrejtett kincs. Keresztény létünk mérhetetlen sok elrejtett kincset tartalmaz. Csak azok találnak rá, csak azok fedezik fel, akik veszik a fáradtságot és mindent beleadva, mindent elhagyva elkezdik keresni.

838. Kép meditáció

Petra kövekből és kíváncsiságból van összerakva.

837. Napi kovász - július 10. Mt 9, 32-38

Aki nem akar hinni, az ezer indokot kitalál, hogy miért is ne higgyen. Aki nem akar hinni, az nem is fog hinni. - - - A papok száma nem a hívek számától függ, nem azzal arányosan változik; a papok száma a hívek igényével, vágyával arányos. Ha a híveknek papra van szükségük és imádkoznak a hivatásokért, akkor Isten fog is nekik adni. (De a papnak is vágyódni kell a hívek után!)

836. Kép meditáció

Petra árnyékában.

835. Napi kovász - július 9. Mt 9, 18-26

Csodákra képes a mustármagnyi hit. Hatalmas ereje van. De gondozni. ápolni kell! Olyan apró, hogy könnyen elveszíthetjük. Őrizni kell! Olyan apró és látszólag olyan értéktelen, hogy a rablóknak fel sem tűnik. Feltűnés nélkül mindenhova elvihetjük.

2012. július 2., hétfő

834. Kép meditáció

Petra "belülről".

833. Napi kovász - július 6. Mt 9, 9-13

Mit tennénk akkor, ha munkahelyünkön Jézus megszólítana bennünket, hogy kövessük Őt?! Persze ez a kérdés már önmagában lehetetlen: Jézus nem mehet be a munkahelyekre. Ma már értéksemleges munkahelyek vannak. És mi magunk sem visszük be munkahelyünkre az Istennel való kapcsolatunkat. Ma már nagyon nehéz megszólítani az embert. Nagyon résen kell lennünk!

2012. június 29., péntek

832. Kép meditáció

A király sírok petrában.

831. Napi kovász - július 4. Mt 9, 1-8

A béna csak testi gyógyulást akart; de Jézus az egész embert nézte, az egész ember gyógyulását akarta. Mi is hányszor és hányszor csak a részleteket látjuk magunkból, a világból, a világ eseményeiből, Istenből. És sokszor éppen ezért nem értjük Isten akaratát, csodálkozunk rajta; csodálkozunk azon, hogy nem teljesülnek kéréseink, hogy nem úgy teljesülnek ahogy azt mi vártuk.


2012. június 28., csütörtök

830. Kép meditáció

Petra csúcsain.

829. Napi kovász - július 4. Mt 8, 28-34

A mai evangéliumi történetben mindenki Jézus ellen van: az ördögök, a megszállottak, a város lakói. Az ördögöket értjük. A gonosz mindig Isten ellen van. A megszállottak és a város lakói azonban nem látják szomorú sorsukat, nem látják a Jézusban hozzájuk elérkezett megváltást. Mi is sokszor így vagyunk. Elszalasztjuk a hatalmas lehetőségeket. Mi is így vagyunk?


2012. június 27., szerda

828. Kép meditáció

Mi volt előbb a szikla vagy a templom?

827. Napi kovász - július 3. Jn 20, 24-29

Tamás apostol találkozik a eltámadt Jézussal. Tamás egészen emberi módon közeledik Jézushoz. Emberi okoskodással, kétségekkel. Jézus pedig egészen isteni módon közeledik Tamáshoz. Irgalmasan, megbocsátó módon, nem eltaszítva, hanem felemelve. Vigyük oda emberségünket Istenhez!



2012. június 24., vasárnap

826. Kép meditáció

Petra kolostora és alatta a város.

825. Napi kovász - július 2. Lk 1, 39-56

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél. Sarlós Boldogasszony. Az emberi kommunikáció gazdagságát mutatja a mai evangéliumi történet. Emberi és isteni szinten. Testi és lelki szinten. Szavakkal és szavak nélkül. És mindegyiknek a lényege: a szeretet. A szeretet eme kommunikációs gazdagságát kell megtanulnunk.

2012. június 23., szombat

824. Kép meditáció

Petra. Kolostor a csúcson.

823. Napi kovász - július 1. Mk 5, 21-43

„Leányom, hited meggyógyított téged.” „Ne félj, csak higgy!” Jézus mindig a hitet keresi az emberekben. Valóban csodákra képes a hit. S ha nincs is bennünk elegendő hit, de legalább a hit utáni vágy meg van bennünk, az már elegendő. Hiszen ki állíthatná hogy van elegendő hite? A hit utáni vágy, az a mustármagnyi hit, ami már elégséges, ami már csodákra képes, s amit Jézus keres bennünk.


2012. június 22., péntek

822. Kép meditáció

Sziklába vájt hit.

821. Napi kovász - június 30. Mt 8, 5-17

Jézus meggyógyítja a százados szolgáját, majd Péter anyósát végül sok más beteget. Jézus egész élete egy hatalmas gyógyítás volt. Folyamatos szolgálat, mások segítése, meggyógyítása. A mi életünk sem lehet más, nem lehet önző, magunk felé forduló. Amennyire segítünk másokat, annyira tudjuk befogadni Isten segítségét.

2012. június 21., csütörtök

820. Kép meditáció

Sziklába vájt építészeti csoda.

819. Napi kovász - június 29. Mt 16, 13-19

Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe. „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ne akárkinek a véleményére legyünk kíváncsiak! Ne a közvélemény kutatókat kérdezzük meg! Péter, meg Pál, meg az Egyház véleményére legyünk kíváncsiak! Az Egyházra, az Egyház tanítására építsük életünket!

818. Kép meditáció

Petra kolostora a hegytetőn.

817. Napi kovász - június 28. Mt 7, 21-29

Sziklára kell építenünk életünket. Vagyis nem csak egyes részeinket kell odaadni az Istennek, hanem egész valónkat, mindent, minden részünket. Így építjük sziklára életünket. Hány százalékban adtuk át magunkat Istennek? Persze ezt nem lehet megmondani, de nem is kell. Hiszen ez egy állandó feladat, állandó küzdelem az életünkben. De legalább a szándék legyen meg!

2012. június 20., szerda

816. Kép meditáció

Magasság és mélység Petrában.

815. Napi kovász - június 27. Mt 22, 34-40

Egy farizeus alattomos szándékkal kérdést intézett Jézushoz. Jézus azonban egészen tiszta szívvel válaszolt neki. Jézus mindig tiszta szívvel válaszol kérdéseinkre, Jézus mindig tiszta szívvel fordul felénk. Vajon mi, milyen szívvel intézzük kérdéseinket Jézushoz? Vajon mi, milyen szívvel fordulunk Jézus felé?

814. Kép meditáció

Tévedés! Nem pusztult el, csak kifáradt a sok túrista hordozásában.

813. Napi kovász - június 26. Mt 7, 6. 12-14

Jézus az Ő tanításában az Ószövetség bölcsesség irodalmát is folytatja. Nem csak „újdonságokat” mond, hanem olyan emberi örök igazságokat is, amik  minden vallásban fellelhetők. Ezen az emberi szinten is a bölcsességre kell törekednünk; aztán pedig fel kell emelnünk az Evangélium szintjére.

2012. június 19., kedd

812. Kép meditáció

A mélységben a sziklába vésett Petra.

811. Napi kovász - június 25. Mt 7, 1-5

A földi igazságosságot kettős mérleggel szokták ábrázolni. Két serpenyő van a mérlegen és ki kell azokat egyenlíteni. Erről a kettős mérlegről szoktuk mondani, hogy nincs igazság a földön. Valójában azonban csak egy serpenyő van a mérlegen. Amilyen mértékkel mérünk másoknak, ugyanolyan mértékkel mérünk magunknak is. Minél kisebb mértékkel mérünk másoknak, annál inkább mértékkel mérünk magunknak is. Ezért érezzük igazságtalannak a földi igazságot.

810. Kép meditáció

Középen a völgyben Petra látszódik.

809. Napi kovász - június 24. Lk 1, 57-66. 80

„Erre mindnyájan meglepődtek.” A választott népnek, a rokonságnak, de még a családnak is megvolt a maga elképzelése az üdvösség történetről, János sorsáról. Isten elképzelése azonban mindenkit meglepett. Erre senki sem számított. Az Istennel kapcsolatban, Vele párbeszédben készüljünk fel ezekre a meglepetésekre! Isten a meglepetések Istene. (Valójában minél jobban ráhangolódunk Istenre, az Ő akaratára, tanítására, annál kevésbé fog bennünket meglepetésként érni az Ő elképzelése.

2012. június 18., hétfő

808. Kép meditáció

Sziklába vájt szikla lépcső.

807. Napi kovász - június 23. Jn 19, 25-37

Jézust keresztre feszítették. Különböző típusú emberek álltak körülötte: Anyja, a szeretett tanítvány, zsidók és rómaiak… Ezek a különböző típusú emberek különböző módon viszonyultak hozzá. A kereszt áll és a világ körülötte forog. Mi is ott állunk a kereszt alatt. Mi hogy tekintünk a megfeszített Krisztusra?

806. Kép meditáció

Petra csúcsai.

805. Napi kovász - június 22. Mt 6, 19-23

Az Úr az örök értékekre tanít bennünket. De sajnos ott van az ember bizonytalansága, hogy nem tudjuk eldönteni a dolgok valódi értékét. Sokszor értéktelennek tartjuk az örök értékeket; és fordítva: értékesnek a percnyi értékeket. Az értékítéletünkkel van baj. Ezt kell helyretenni.


2012. június 17., vasárnap

804. Kép meditáció

Petra. Lépcsősor a kolostorhoz.

803. Napi kovász - június 21. Mt 6, 7-15

A Miatyánk az imádság mintaformája. Alapvető iránytű a lelki életünkben és egész életünkben. Belőle megtudhatjuk, hogy ki az Isten; ki az ember. Belőle megtudhatjuk, hogy milyen viszonyban kell lennünk Istennel. Ahogy azt a Jézus-ima imádsága is kifejezi: Jézus Krisztus, az élő Isten Fia irgalmazz nekem bűnösnek!

802. Kép meditáció

Petra. Egy muzulmán testvérünk imádkozik.

801. Napi kovász - június 20. Mt 6, 1- 6. 16-18

Vagyis legyen természetes a vallásosságunk. Egyszer egy szentet megkísértett az gonosz. Azzal vádolta meg, hogy csak mások tekintete miatt teszi a jót. Mire a szent ezt válaszolta: Nem temiattad kezdtem el a jót; de temiattad nem is fogom abbahagyni.

2012. június 16., szombat

800. Kép meditáció

Petra bevásárló központja.

799. Napi kovász - június 19. Mt 5, 43-48

Nem csak egyensúlyban kell tartanunk ezt a világot: szeretve azokat, akik minket is szeretnek; és gyűlölve azokat, akik minket is gyűlölnek! Hanem szüntelenül emelnünk, fel kell emelnünk ezt a világot Istenhez. Mindenkit kell szeretnünk és senkit sem szabad gyűlölnünk; még azokat sem, akik viszont gyűlölnek bennünket.


2012. június 15., péntek

798. Kép meditáció

Itt Petrában kő kövön megmaradt minden.

797. Napi kovász - június 18. Mt 5, 38-42

A „szemet szemért, fogat fogért” elv már nagyon is humánus. Öltek már bosszúból nagyon kicsi dolgokért is. De Jézus igazságosságának alapja maga Isten, aki fölkelti napját jókra és bűnösökre egyaránt. Isten egy életen keresztül tud várni ránk, megtérésünkre. Nekünk is ezt kell tennünk a többiekkel szemben.

2012. június 14., csütörtök

796. Kép meditáció

Egy, a túrista hordásban elfáradt teve Petrában.

795. Napi kovász - június 17. Mk 4, 26-34

Jézus nagyon sok példabeszédet mondott a kertről. Vannak olyan példázatai, amik inkább a mi munkánk fontosságát emelik ki. A mai nap példabeszédei inkább Isten ingyenes kegyelmére hívják fel a figyelmünket. Együtt kell látni ezeket a példázatokat, ezeket a tanításokat. A kert csak akkor tud igazán bő termést hozni, ha mi együttműködünk a kegyelemmel. Engedjünk Istent működni életünkben, de ugyanakkor a magunk dolgát is midig megtesszük.

794. Kép meditáció

Petra. Király sírok.

793. Napi kovász - június 16. Lk 2, 41-51a

„Szavait anyja mind megőrizte szívében.” A mai napon a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívét ünnepeljük. Mennyi titkot és mennyi szeretetet rejt ez a szív! Nekünk is a szívünkbe kell fogadni Jézust és az Ő titkait. Mária szíve is a szeretettől lángol, mert Jézust fogadta be. Ez a mi utunk is.

2012. június 13., szerda

792. Kép meditáció

Ez is Petra.

791. Napi kovász - június 15. Jn 19, 31-37

Jézus Szentséges Szívének főünnepe.
„…vér és víz folyt ki belőle.” Szent Jánosnak nagyon fontos volt ezt megjegyeznie. Az Evangélium következő mondataiban alá is húzza ennek a jelentőségét. Jézus Szentséges Szíve minden kegyelem forrása. A Szeretettől lángoló Szív. Isten szeretete itt tört be ebbe a világba.

2012. június 12., kedd

790. Kép meditáció

Petra rabszolgái.

789. Napi kovász - június 14. Mt 5, 20-26

Szentebbnek kell lennünk a farizeusoknál és az írástudóknál. Nem kis feladat! Ott a baj, amikor kapásból szentebbnek gondoljuk magunkat náluk. Pedig lehet, hogy sokkal nagyobb farizeusok vagyunk a farizeusoknál. Csak alázattal lehet felülmúlni őket.

2012. június 7., csütörtök

788. Kép meditáció

Micsoda színházi élet lehetett Petrában!

787. Napi kovász - június 13. Mt 5, 17-19

Jézus nem megszüntetni jött a törvényt és a prófétákat, hanem beteljesíteni. Ugyanez érvényes a modern világról is. Nem megszüntetni kell, hanem megérteni és beteljesíteni. Egyre jobban a tökéletesség, a jobb, a jó felé kell vezetni a világot, önmagunkat.

786. Kép meditáció

Petra.

785. Napi kovász - június 12. Mt 5, 13-16

Mi vagyunk a föld sója. Mi vagyunk a világ világossága. Valami nagyon lényeges a mi hivatásunk. Valami nélkülözhetetlen. Jézus valami nagyon lényegeset, valami nagyon nélkülözhetetlent hozott el ebbe a világba. Elsősorban magunk számára kell ezt felismernünk. Aztán mások számára is kézzelfoghatóvá kell tennünk.

784. Kép meditáció

Petra csodája.

783. Napi kovász - június 11. Mt 10, 7-13

Az első lelkipásztorok munkaköri leírása. Azóta sokat változott a világ. A lelkipásztori munka stílusa is sokat változott. De a lényeg ugyanaz maradt. Jézus küld bennünket az emberekhez, hogy hirdessük Isten országának örömhírét.

2012. június 6., szerda

782. Kép meditáció

Petra. Szikla minden mennyiségben. Faragva vagy faragatlanul...

781. Napi kovász - június 10. Mk 14, 12-16. 22-26

Úrnapja
„Vegyétek ez az én testem!” – ezeket a szavakat csak egyféleképpen lehet értelmezni. Ezt az egyfajta értelmezést ünnepeljük a mai napon. Amit persze minden vasárnap és minden Szentmisében megünneplünk; de a mai napon különösképpen is. Úrnapja van, az Úr Szent Testének és Vérének ünnepe. Isten szeretete kézzel foghatóvá vált számunkra.


780. Kép meditáció

Petra. A király sírok.

779. Napi kovász - június 9. Mk 12, 38-44

Egy biztos: nem a külső számít, hanem a belső. Nem a külső ruha, a külső megjelenés, a látszat; hanem a belső, amit csak Isten lát. Ezért nem szabad nekünk embereknek ítélkeznünk. Mert mi nagyon sokszor a külső miatt ítélünk.

2012. június 5., kedd

778. Kép meditáció

Petra színháza.

777. Napi kovász - Június 8. Mk 12, 35-37

Ki a nagyobb? Dávid király vagy a Messiás, aki Dávid leszármazottja? A leszármazott mindig kisebb, mint az őse. De akkor, hogyan hívhatja Dávid Urának, Messiás leszármazottját? Dávid és a Messiás viszonya csak egyféleképpen oldható fel. Úgy, hogy ha a Messiás egyben maga Úr, aki megtestesül.

776. Kép meditáció

Az ősrégi Petra új "lakói".

775. Napi kovász - Június 7. Mk 12, 28b-34

Az egész lelki élet, az összes lelki életi mű nem más, mint lábjegyzet a főparancshoz. Minden ebből jön. Az egész lelki élet nem más, mint a főparancs kibontása. Egy ritka evangéliumi történetet hallhatunk a mai napon: Jézus teljesen egyetért egy írástudóval; egy írástudó mindenben egyetért Jézussal. A lelki élet forrásainál vagyunk.

2012. június 4., hétfő

774. Kép meditáció

Petra a szikla építészet csodája.

773. Napi kovász - június 6. Mk 12, 18-27

Jézus szerint nagy tévedésben vannak azok, akik nem hisznek a föltámadásban. A feltámadásba vetett hit képes megváltoztatni az ember egész életét és gondolkodását. Másképpen él az az ember, aki hisz Istenben, hisz a lélekben, hisz az örök életben; mint az, aki nem hisz ezekben. Nagyon fontos, hogy szilárd hitre építsük életünket.

2012. június 3., vasárnap

772. Kép meditáció

Hihetetlen!

771. Napi kovász - június 5. Mk 12, 13-17

Szaván akarták fogni Jézust! Szaván akarták fogni az Istent! Túl akartak járni az Isten eszén! Hát persze, hogy nem sikerült nekik. És az ember mégis, újból és újból megpróbálja. Nagyobbak akarunk lenni, mint az Isten. Ádám, Bábel…. Az örök kísértés, az örök bűn.


2012. június 2., szombat

770. Kép meditáció

Petra egyik csodája.

769. Napi kovász - június 4. Mk 12, 1-12

„Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet.” Jézus róluk, rólunk beszélt és tanított. Jézus mindig a lényeget mondta. Vajon megértjük e, hogy Jézus rólunk beszél, hogy Jézus a javunkat akarja? Minden példabeszédben mi is benne vagyunk. Benne van az ember, a történelem, életünk eseményei. Ezért fontos, hogy megértsük a példabeszédeket, az Evangéliumot, Jézus tanítását.

2012. június 1., péntek

768. Kép meditáció

Petra méretei.

767. Napi kovász - május 3. Mt. 28, 16-20

Szentháromság vasárnapja.
Szentháromságos küldetést kaptak a tanítványok. A Szentháromság nevében kell megkeresztelni minden embert. Vagyis a Szentháromsághoz kell elvezetni minden embert. A Szentháromságos Egy Isten életünk végső forrása és célja. Isten Jézusban egészen kitárta felénk benső életét. Életünk végső értelme, hogy eljussunk oda. Életünk titka, lényege egészen Szentháromságos.




2012. május 27., vasárnap

766. Kép meditáció

Petra sziklarengetegében.

765. Napi kovász - június 2. Mk 11, 27-33

Az ember újból és újból túl akar járni Isten eszén. Birtokolni, befolyásolni akarjuk az Istent, a kegyelmet. De, Isten nem hagyja magát. Ez a mi szerencsénk. Isten nem enged magából bálványt csinálni. Inkább hallgat. De még Isten hallgatása is kegyelem lehet az ember számára.


764. Kép meditáció

Petra bejárata.