14. A Váltó

A fénynek kettős természete van. Hullám és részecske tulajdonságokkal rendelkezik. Ha hullámként viselkedik, akkor nem tudjuk a részecske tulajdonságokkal leírni. Ha részecskeként mutatkozik, akkor pedig nem tudjuk a hullám tulajdonságokkal leírni. Gyakorlatilag mindig kibújik a kezünkből. Nem tudjuk birtokolni teljesen. Valahogy így vagyunk a kegyelemmel is. Ennek is kettős természete van: hol édesnek, hol keserűnek mutatkozik. (Csak az igazán nagy szentek - mint Avilai Szent Terézia - tudják egyszerre megízlelni a kettőt.) Ha édesnek mutatkozik a kegyelem, akkor nem tudjuk a keserű tulajdonságokkal leírni. Ha pedig keserűnek mutatkozik, akkor pedig nem tudjuk az édes tulajdonságokkal leírni. Ezért nem tudjuk birtokolni teljesen. Mindíg kicsúszik a kezünkből. Ha édességet tapasztalunk a lelki életben; vagyis ha érezzük a kegyelem belénk áradását, a vigaszt, a kenetet, a Szentlélek érintését, akkor el sem tudjuk képzelni, hogy van lelki szárazság, elhagyatottság, Isten nélküliség, s egyebek. Ilyenkor nagyon fontos belegondolni, hogy ez nem tart örökké. Igyekezzünk felkészülni az elhagyatottságra, igyekezzünk lelki eledelt tartalékolni az éhinség idejére! Ha pedig keserűséget tapasztalunk, vagyis az Isten nélküliséget, lelki szárazságot, (lásd bővebben Avilai Szent Terézia Önéletrajzának 30. fejezetét, ami nagyon fontos fejezet), akkor pedig el sem tudjuk képzelni, hogy van lelki élvezet, édesség, vigasz s egyebek. Ilyenkor viszont gondoljunk arra, hogy ez sem tart örökké - bármilyen nehezen tudjuk is elképzelni, bármilyen lehetetlennek is tűnik - várjunk türelemmel. Éljünk a reményből, a hitből, a tartalékból! Az érem két oldala, az édesség és a keserűség. De egyszerre csak egy oldalát láthatjuk. Van azonban egy lelki trükk, ami által ugyan nem láthatjuk egyszerre az érem két oldalát, de mégiscsak közelebb kerülhetünk a lényeghez. Ne az érem egyik vagy másik oldalát figyeljük, ne az édességet vagy a keserűséget; hanem a váltóra figyeljünk. A két oldal közé nézzünk! Figyeljünk a váltóra, mert a váltót valaki mozgatja, mégpedig: a Váltó. Ez sokkal fontosabb, sokkal lényegesebb, mint az érem két oldala, az édesség vagy a keserűség. A Váltóhoz képest ezek mellékesek. A fény esetében sem az a fontos, hogy hullám vagy részecske; ez csak részlet kérdés, a lényeg maga a fény. A lelki élet szintjén is így eljutunk magához a Fényhez. Így már nem is az a fontos, hogy édes vagy keserű; hogy van e váltás a kettő között, hogy mikor van a váltás; hanem maga a Váltó a fontos. Ne engedjük, hogy belemerüljünk az édességbe, hogy elvesszünk a keserűségben, hiszen minden kegyelem, minden Istentől jön; jó és rossz; édesség és keserűség; öröm és szenvedés egyaránt. (Így a lelki szárazság, szenvedés sem az Isten hiányáról fog beszélni.) Hiszen a váltó mögött, ott a Váltó, a Megváltó, aki mindig vált. Aki mindig ott áll. Csak mi el ne felejtsünk váltani! Ne az érem két oldalára figyeljünk, hanem magára a Váltóra, a Fényre, Istenre! Hogy miért van váltás? Egyszer édesség, egyszer meg keserűség? Az Úr a legjobb pedagógus; egyszer így oktat bennünket, másszor úgy; ahogy éppen számunkra a legjobb. Mindenben alkalmazkodik természetünkhöz, lelki állapotunkhoz.