Ebben a nagyon fontos leírásban több szintet is megkülönböztethetünk. 1. Akik Istenben vigasztalásokat és lelki gyönyörűségeket keresnek. Azok igazából önmagukat keresik Istenben. 2. Tehát a helyes magatartás az, ha nem ezeket keressük, hanem magát Istent. 3. Persze Isten is adhat a léleknek a lelki életben vigasztalásokat és lelki gyönyörűségeket. Vagyis ilyenkor nem tőle függnek ezek a dolgok. Ha kapta, kapta; de ne ragaszkodjon hozzájuk. 4. Bár a lelki életben nem az önmegtagadáson, lemondáson, szenvedésen van a hangsúly; a lényeg Isten, az Ő keresése, a neki való önátadás, a vele való egyesülés; azért a lélek mégis jobban teszi – amennyire tőle függ - hogy nem a vigasztalásokban és lelki gyönyörűségekben keresi Istent; hanem az ízetlenségben, szenvedésben, szűkölködésben, lelki szárazságban, és szenvedésben. Mert így valóban nem önmagát keresi. Mert így a lelki gyönyörűségek kísértése idején is helyt tud állni Isten mellett. Mert ezekben a kellemetlen dolgokban inkább megtalálja és megtapasztalja Istent; mint a lelki gyönyörűségekben. Ezekben a kellemetlen dolgokban jobban tud figyelni Istenre. (Gondoljunk a Márk evangéliumra: látszólag elveszíti önmagát, de valójában most találja meg önmagát Istenben.)
Feladat 63: A lényeg, hogy nagyon figyeljünk Istenre: milyen úton akar vezetni bennünket. A lelki élet lényege az együttműködés Istennel.
Újabb lelki életi összefoglalás következik: „Sokért nem adnám, ha meg tudnám győzni a lelki embereket arról, hogy ez az Istenhez vezető út nem a sok elmélkedésben, mindenféle ájtatossági gyakorlatban és lelki gyönyörűségekben merül ki. Igaz, hogy mindez szintén szükséges a kezdőknek, de nem ez a fő, hanem az, hogy az ember végre-valahára meg tudja magát tagadni úgy külsőleg, mint belsőleg s teljesen megsemmisülve, szánja magát rá a Krisztusért való szenvedésre.” Sorsközösség, együttlét Krisztussal.
Feladat 64: Ne magunkat keressük a lelki életben, hanem Krisztust.
„…s még ha egyébként a szemlélődésnek oly magas fokára jutna és akkora felvilágosításokban részesülne is, mint akár az angyalok, nem lesz belőle sok haszna. Haszna ugyanis csak abból van az embernek, ha követi Krisztust, aki az út, az igazság és az élet…” Mi az életem célja? Önmagam vagy Krisztus. El kell magunkat veszíteni ahhoz, hogy Krisztusban valóban megtaláljuk önmagunkat. A megfeszített és a kereszten meghalt Krisztus képét állítja a szent szemünk elé. Krisztus teljesen kiüresedve, teljesen elhagyatva halt meg. A Krisztus iránti szeretet a lelki élet motorja. „Mindebből megértheti a lelki ember, hogy mi is az igazi titka a kapunak és a Krisztusi útnak az Istennel való egyesülés felé. Beláthatja, hogy minél jobban megsemmisül Isten kedvéért úgy az érzéki, mint a szellemi téren, annál jobban egyesül Istennel, annál nagyobbat tesz. Ha pedig sikerül teljesen a semmiségben feloszlania vagyis elérnie az alázatosság tetőfokát, akkor meglesz az egyesülés a lelke és Isten között, aminél magasabb tökéletességi állapotot ezen élet folyamán nem érhetünk el. De ez az állapot nem élvezetekben, nem lelki gyönyörűségekben, nem nagy érzelmekben nyilvánul, hanem abban, hogy kereszthalált halunk úgy érzéki, mint szellemi tekintetben, úgy külsőleg, mint belsőleg.” Krisztus a kereszten. A teljes elhagyatottság és kiüresedés pillanata egyben a megváltás pillanata is. Mutatja számunkra a kivezető utat. A hit útját. A teljes elhagyatottság pillanatában hittel mondja ki: Atyám kezedbe ajánlom lelkemet. Bár úgy érezte, hogy Isten is elhagyta; hitte, hogy az Atya vele van. Ezt a pillanatot kell nekünk is megélnünk lelki életünkben. Erről a pillanatról beszél Keresztes Szent János.
Feladat 65: A lelki élet lényege Krisztus, a Krisztushoz való hasonulás. Őt kell keresnünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése