A hírhedt amerikai sing-sing fegyházban gyilkos kivégzésére készülődtek. Közvetlenül az előtt, hogy az elítéltnek a villamosszékbe kellene ülnie, a fegyházigazgató engedelmével és a halálraítélt beleegyezésével megjelent a cellában egy idegen, rövid tárgyalás után az elítélt egy írást írt alá. Az idegen távozott. Az elítélt az izgatottság legcsekélyebb jele nélkül ül bele a villamosszékbe. Fölhasítják a lábszárán a nadrágját, meztelen ikráján érzi már a hideg villamosvezetéket és tudja, hogy egy perc múlva vége van. Az amerikai újságírók és fényképészek hiába lesik a halálfélelem valamely kitörését. Itt a végzetes perc. A tömeg hátán végig fut a hideg. Nagy idők ezek a percek, mert egy szépen induló élet dísztelen végakkordjai. Az újságírók figyelve figyelnek, hogy elleshessék az élettől búcsúzónak utolsó szavát. És abban a döbbenetes csendben, a gyilkos hangosan és érthetően, mindenki meglepetésére ezt kiáltja bele a messzeségbe:
„Brown nadrágtartója a legjobb!”
Egy másodperc múlva a szörnyű áram keresztül járja a testét, s a gyilkos, halott.
S egy óra múlva végig harsog az utcán a kivégzett ember, és annak a Brownak a neve, akinek a nadrágtartója a legjobb. Valamennyi újság öles betűkkel közli a kivégzett utolsó szavát, amelyért a kivégzett özvegye a Brown-cégtől kereken 20 ezer dollárt kapott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése