141. A Belső Várkastély 16.

A Belső Várkastély – hatodik lakás.

A hatodik lakás az Istennel való lelki egyesülés, „a házasságkötés” második szakaszáról szól, vagyis a lelki eljegyzésről. „…ahol a lelket már megsebezte a Vőlegény szeretete…” Egyszerre kimondhatatlan gyönyör és szenvedés. Ilyen két ellentmondó dolgot egyszerre csak Isten hozhat létre a lélekben. „Ó, Istenem, segíts meg, micsoda belső és külső szenvedéseken megy át, míg belép a hetedik lakásba!” A hetedik lakás előtt át kell mennie a teljes tisztuláson. Fel kell vennie magára a menyegzői ruhát, csak így léphet be a legbelső szobába. „…mert ilyenkor valóban úgy érzik, minden el van veszve.” Megszólják, a barátai elhagyják. Olyan helyekről kapja a pofonokat, ahonnan nem várta volna. (Könnyű lenne az olyan szenvedés, amit önként vállaltunk, vagy, ami előre be volt jelentve, vagy, ami a gonosz oldalról jön. Itt maga Isten tisztítja meg a lelket. Azért egyszerre édes és végtelenül fájdalmas.) „És az a legrosszabb, hogy mindez nem múlik el gyorsan, hanem ezekben telik egész élete…” Vagyis a hatodik lakás is egy folyamatos lakás, ( a szenvedés, a tisztulás mindig jelen van lelkiéletünkben) legfeljebb életünk különböző szakaszaiban más és más az intenzitása; és bizonyára a lelki életben előre haladva fokozódik. Hiszen minél közelebb van Istenhez, annál jobban átérzi a gonoszságot, és ettől szenved. Az Istennel való találkozás előtt pedig valóban meg kell tisztulnia minden gonoszságtól. „Jön már a nagy fájdalom, hogy be lehessen lépni a hetedik lakásba, sok más súlyos szenvedéssel együtt…” „Nagy betegségeket is szokott adni az Úr.” De a külső szenvedéseknél még nagyobbak a belsők. „Mert ha imádkozik, az olyan, mintha nem imádkozna.” „A magány inkább káros ilyenkor, de az is csak gyötri, ha bárkivel együtt kell lennie, vagy ha beszélnek hozzá.” „Igaz e, hogy meg tudja mondani, mi a baja? Nem tudja megmondani, mert olyan szorongásai és lelki fájdalmai vannak, amelyeknek nem tud nevet adni.” „Más, külső szenvedések, amelyek a gonosz szellemektől erednek, szükségszerűen rendszeresek…” Szent Terézia arra bíztat bennünket, hogy vállaljuk el ezeket; vegyük minden nap vállunkra keresztünket. „Másokat, akik nem bántották meg annyira a mi Urunkat, bizonyára más úton vezet. De én mindig a szenvedés útját választanám, már csak azért is, hogy utánozzam a mi Urunkat, Jézus Krisztust, még ha nem járna is más különösebb nyereséggel, pedig milyen sokkal jár!” A lényeg, hogy hasonlítsunk, hasonuljunk Jézus Krisztushoz. A szenvedés pedig nem más, mint a Krisztusba való átalakulás vajúdása. Mint, amikor a begubózott hernyó átalakul lepkévé. Az átalakulás azért is jár szenvedéssel, mert meg kell változtatnunk szokásainkat, életünk irányát, és ez bizony többlet energiával jár. (Olyan ez, mint amikor egy hajó teljes gőzzel halad egy zátony felé. Milyen hatalmas energiába, manőverekbe, szervezésbe, összmunkába kerül az irányváltoztatás, hogy elkerüljék a katasztrófát!) E lakás misztikus kegyelmét így írja le a szent: „Nagyon különbözik ez mindattól, amit itt a földön elérhetünk és az említett ízelítőktől is. Mert gyakran, amikor az illető figyelmetlen, és nem gondol Istennel, Ő Felsége felébreszti őt, gyorsan átfutó üstökös módjára, vagy akár a villám, s a lélek, noha nem hall dörgést, nagyon jól megérti, hogy Isten hívta őt, annyira, hogy olykor – különösen az első alkalmakkor – megremeg és fel is kiált, noha nem fáj semmije. Rendkívül jólesően megsebezve.” Vagyis itt már maga az Úr dolgozik a lélekben. Sokszor láthatatlanul, sokszor érezhetően, a lélek állapotához alkalmazkodva. Az Úr tűzzel, vassal égeti, tisztítja a lelket. Ezek a kegyelmek nem jöhetnek az ördögtől és beteg természetünktől. Mert a szenvedést és a nagy belső nyugalmat nem tudja ötvözni a gonosz. Az ő által adott szenvedés mindig nyugtalansággal jár együtt. A hatásai által is különbséget tudunk tenni. (Gyümölcseiről ismerszik meg a fa.) Szent Terézia megjegyzi, hogy más módon is fel szokta ébreszteni a lelket a mi Urunk. Őt a Belső Várkastélyban leírt módon vezette az Úr. De nem tagadja, hogy lehetnek más utak is. A lényeg nem az út hanem a cél, ahová el kell jutnunk. Tehát ezért van minden, mindez a sok kegyelem: a lelket fel kell ébreszteni! A lelkek felébresztésében aztán az Úr alkalmazkodik mindig az adott lélekhez. Mindenkit más úton vezet, mindenkit a maga útján. (Ezért a Belső Várkastély csak egy modell. S ezért kell mindenkinek megtalálnia a saját útját, a saját Belső Várkastélyának lakásait. Nagyon fontos megfigyelnünk az Úr hozzánk való alkalmazkodását! Ahogy viselkedik velünk, úgy kell nekünk válaszolnunk. Ott van a baj, amikor nem vagyunk egy hullámhosszon. Ezért nem szabad szolgai módon utánozni, olvasni a Belső Várkastélyt! Alkalmazni kell a saját életünkre.) „…a lélekkel való – sokféle módon történő – beszélgetéseknél. Egyesek, úgy tűnik, kívülről jönnek, mások a lélek legbensejéből, megint mások a lélek felső részéből, mások annyira kívülről, hogy szinte a fülünkkel halljuk őket, mintha megformált hang lenne.” Alkalmazkodnunk kell a „csatornához” is. Ha email-en kapunk üzenetet, akkor ne palackpostán válaszoljunk! Mert esetleg nem kapja meg a címzett, és megszakad a kapcsolatunk. Szent Terézia minduntalan figyelmeztet bennünket, hogy egyes lelki jelenségek származhatnak az ördögtől, de beteg természetünktől is. Nem a lelki jelenségek a fontosak, hanem a lényeg: a kegyelem. Nem a csomagolás a fontos, hanem a becsomagolt ajándék. Mindenki kap ajándékot, de esetleg a miénk nincs úgy becsomagolva, mint Szent Teréziáé! Ez ne zavarjon bennünket! A lelki jelenségek megtapasztalása által még nem leszünk automatikusan jók. Fel is kell használnunk a kapott kegyelmeket. Együtt kell velük működni. Ez a hozzáállás az igazán fontos! De azért nagyon lényeges különbséget tenni közöttük, mert például: „Néha – sőt gyakran – képzelődés is lehet ez, különösen olyanoknál, akiknek rendezetlen a képzelete, vagy lelki zavaraik, úgy értem, súlyos lelki zavaraik vannak.” „…minden említett fajtája lehet Istentől, a gonosz szellemtől, vagy az illető tulajdon képzeletétől is.” Jeleik, hatásaik alapján lehet megkülönböztetni őket, aztán különböző módon kell hozzájuk viszonyulni. (Szellemek megkülönböztetése!) Pozitív jelek: erő, hatalom, bizonyosság, ami együtt jár velük. Aztán: nyugalom, az áhítatos és nyugodt összeszedettség, készség Isten dicséretére. A szavak hosszú időn át megmaradnak a lélekben, némelyek soha el nem múlnak. „Amikor a képzelet okozza a látomásokat, egyik jel sincs meg ezek közül, sem a bizonyosság, sem a béke, sem a belső öröm.” „Másfelől a gonosz szellem nem képes utánozni a mondott hatásokat, sem ezt a békét és világosságot megadni a léleknek, hanem inkább nyugtalanságot és zűrzavart. De kevés vagy semmii kárt sem tud tenni, ha a lélek alázatos…” A valódi kegyelem mindig növeli a lélekben az erényeket, a szeretetet, az alázatot. Egyre jobban Isten lesz az Úr az emberben. Erről szól a lelki élet. Ezt kell nekünk elősegítenünk. Tegyük a dolgunkat és megkapjuk hozzá a kegyelmet. A kegyelmeknek, látomásoknak a célja, értelme: kiragadni az emberi lelket és felemelni. Erős vágyak jellemzik a lelket ebben a lakásban. Elvonulni a világtól – egészen Istennek élni. S ugyanakkor kiállni a világ közepére és mindenütt hirdetni az Evangéliumot. Szenvedni akar az Úrért – vagyis egy sorsot akar az Úrral. Ezer életet elszenvedne, akár egy lélekért is. „Mert nem múló vágyak ezek, hanem folyamatosan élnek az emberben, és amikor alkalmuk van megnyilvánulni, látszik, hogy nem színleltek.” Azt írja a Szent, hogy ebben a lakásban a megszólások is jellemzőek, az ilyen lelket, megszólják, üldözik. (Én azt hiszem, hogy az a lélek, aki elindul Isten felé, az készüljön fel minden megpróbáltatásra, megszólásra. Lelki életének egész útján jelen lehetnek ezek. Mivel ez a lakás a szenvedésekről szól, az erős megtisztulásról, sőt a passzív megtisztításról – talán ezért hangsúlyozza ki itt annyira.) Teremtő szavakat hall a lelkében, vagyis olyan szavakat, melyek létre is hozzák azt a hatást , amire utalnak. „Ne félj, Én vagyok.” Mint annak idején a teremtéskor: Legyen világosság! És világosság lett. Néha hagyja az Úr, hogy a gonosz megkísértse a lelket, de ebből is nagy haszna származik. A különböző látomásokról is az a véleménye, hogy származhatnak az Úrtól. Ebben az esetben jók a hatásai. Származhatnak saját magunktól is. Ilyenkor már nincsenek meg azok a nagy és jó hatások. Végül származhatnak az ördögtől. Ilyenkor inkább negatív hatások érvényesülnek. „… s ezért óvatosnak kell lenni, kivárva, hogy ezek a jelenések gyümölcsöt teremjenek, fokozatosan figyelve az alázatot, amelyet a léleknek adnak, és a megerősödést az erényben.” De még ha a gonosz szellemtől lenne is, az alázat és az erények megvédenek bennünket. Végül egy jó tanács Szent Teréziától: „Csak arra akarlak nagyon figyelmeztetni benneteket, hogy amikor megtudjátok vagy halljátok, hogy Isten ilyen kegyelmeket ad a lelkeknek, soha ne kérjétek és ne is vágyódjatok arra, hogy titeket ezen az úton vigyen, még ha nagyon jónak tűnik is, és sokra kell tartani és tisztelni.” Sokkal fontosabb, hogy a saját utunkat járjuk, amit az Úr nekünk ad. „…a legbiztosabb nem akarni mást, csak amit Isten akar, Aki jobban ismer minket, mint mi magunkat, és szeret minket.” És itt egy nagyon lényeges gondolatot mond ki: „Igaz, ez a kegyelem rendkívül nagy segítség az erények magasabb tökéletességéhez, de aki saját erőfeszítése árán szerzi meg azokat, sokkal több érdemet szerez. „ Vagyis a lényeg, a cél az erényes élet, mert az nem más, mint Jézus életét élni, ami a lelki élet csúcsa és célja. Ehhez az erényes élethez nagyon sok út vezet. Egyik, a rendkívüli kegyelmek útja, ami nagyon le tudja rövidíteni az utat. De ezt mi nem tudjuk a magunk erejéből elérni, csak előkészülhetünk rá. Éppen az erények gyakorlása által. Isten annak adja, akinek akarja. A másik, a rendes út, az erények gyakorlása. A fontos, hogy a saját utunkat találjuk meg az erények gyakorlásában, hogy valóban krisztusi életet tudjunk élni. Az Úr a legjobb pedagógus, alkalmazkodik a lélekhez, és úgy vezeti, úgy nyilatkoztatja ki magát, ahogy az adott pillanatban, állapotban szükséges. Egyre jobban Isten veszi át a vezető szerepet a lélekben.

Feladat 54: Hagyjuk magunkat Isten által megtisztítani! (Szenvedések, megpróbáltatások vállalása.)

Feladat 55: Vegyük minden nap vállunkra keresztünket! A napi terhek vállalása.

Feladat 56: Kövessük a megfeszített Krisztust!

Feladat 57: Értsük meg, hogy mit akar velünk az Úr, és tegyük meg!

Feladat 58: Ne a másik kegyelmeire, útjára figyeljünk; hanem a sajátunkat értsük meg és tegyük meg!

Feladat 59: Hagyjuk Istent működni lelkünkben, életünkben! Ne akadályozzuk Isten működését!