Egy vándormuzsikus nagy boldogan vágott neki az erdei útnak, mert tarisznyája tele volt kenyérrel, és finom sülttel, amivel az emberek halmozták el, miután kedvükre kimulatták magukat muzsikája mellett.
Mikor azonban az ember már jól benn volt az erdőben. Nagy ijedten vette észre, hogy egy farkas halad a nyomában, és mindig közelebb és közelebb ér hozzá. Aggodalmában darab kenyeret vett ki a tarisznyájából és odadobta az éhes vadállatnak. Ez azonban gyorsan lenyelte, és ismét utána loholt. Most már a húsdarabokat is, egyiket a másik után dobta oda neki; a farkas mindent gyorsan lenyelt és újra csak a sarkában volt. Mi tévő legyen? Halálfélelmében, miután azt sem tudta, hol áll a feje, a dudája után nyúlt és elkezdte fújni teljes erővel. És íme, a dühös vadállat egy darabig ijedten megállott, azután pedig megfordult és gyors futásnak eredt. Erre igen megharagudott önmagára a muzsikus, hogy miért nem muzsikált azonnal a farkasnak, mielőtt az összes ennivalóját odadobta neki?
Az az író, aki ezt a történetet elbeszéli, igen szép tanítást csatol hozzá. Egészen így jár egyik-másik ember. Gond nélkül, jól felszerelve utazik át a világon, mert tudja, hogy kitűnően el van látva akár pénzzel, akár vagyonnal, testi-lelki adománnyal, amelybe azután teljes bizalmát helyezi. Azonban a kísértő, mely senkitől sem marad távol, kegyetlenül becsapja, mert a fékezetlen szenvedélyeknek, amelyek mindenfelé üldözik, egyik áldozatot a másik után hozza meg, és eltékozolja minden vagyonát, erejét, békéjét, emberi méltóságát és csak utoljára, mikor már az aggodalom igen nagy lett, nyúl az imádság hárfája, és a zsoltáros szava után: „Kész az én szívem, Istenem. Kész az én szívem, hogy énekeljek, és játsszam, ébredj fel lelkem, ébredj fel lantom és muzsikálj!” Akkor eltűnik a gonosz csalódás és megtalálja a menekülést és üdvösséget. De az élet drága ideje a jócselekedetek érdemeivel együtt eltűnt. A legszebb isteni adományokat eltékozolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése