Magatartásunk a szenvedések, a hatodik lakásban kapott kegyelmek között. „A legjobb orvosságnak (nem arra, hogy megszüntesse, mert arra nem ismerek orvosságot, hanem hogy el lehessen viselni) a szeretet cselekedeteit és a külső tevékenységet tartják, és az Isten irgalmasságában való reménykedést…” Érdekes dolgot állít e kegyelmekkel kapcsolatban: „Mert noha igaz, hogy olyan dolgok ezek, amelyeket az Úr annak ad, akinek akarja, mégis, ha úgy szeretnénk Ő Felségét, ahogy Ő szeret minket, mindenkinek megadná. Nem vágyik másra, mint hogy legyen, akinek adjon, hiszen ezáltal nem csökken az Ő gazdagsága.” Vagyis nagyon fontos, hogy a magunk dolgát megtegyük, előkészüljünk a kegyelmek befogadására. „…a mi Urunk megelégszik azzal, hogy ismerjük meg magunkat, és törekedjünk mindig látni és újra látni saját szegénységünket és nyomorúságunkat, és hogy semmink sincs, amit ne kaptunk volna. „ Alázat! De a szeretet arra indít, hogy ha mégis csak tudunk valamit tenni, akkor azt tegyük meg. Szinte az egész lelki élet összefoglalása: „Ne gondoljuk: minden abban áll, hogy sokat sírjunk, hanem hogy lássunk neki keményen a munkának és az erényeknek, mert ezekre van szükségünk, s a könnyek csak akkor jöjjenek, amikor Isten küldi, ne mi erőlködjünk, hogy előcsaljuk őket.” A magunk dolgát nekünk kell megtenni, ne várjunk csodákra. „…magunkon kell segítenünk minden módon, ahogy tehetjük. És véleményem szerint erre szükség van mindaddig, amíg meg nem halunk – akármilyen emelkedett legyen is az imádságunk.” „Amikor tehát nincs felgyulladva az akarat említett tüze, s Isten jelenlétét sem érezzük, muszáj azt keressük…” S most egy nagyon lényeges mondat következik: „Hiszen ismerjük az utat, amelyen járva meg kell feleljünk Istennek – a parancsok és tanácsok követése által -, ezen járjunk nagyon szorgalmasan, és gondoljunk az Ő életére és halálára, és arra a sok mindenre, amivel Neki tartozunk. A többi jöjjön, amikor az Úr akarja.” Vagyis két út vezet Istenhez. Van egy rendes és egy rendkívüli. Mindnyájunknak a rendes, evangéliumi úton kell haladni. S van, amikor az Úr az Ő rendkívüli kegyelmeivel rendkívülivé teszi utunkat. Ezt mi nem kényszeríthetjük ki, legfeljebb csak előkészülhetünk rá a rendes úton. (Parancsok, tanácsok, erények…) Nem is kell túlzottan várakozni rájuk – a rendkívüli kegyelmekre, mintha azok lennének a lelki élet lényeges elemei. A rendes út elegendő az üdvösséghez. A rendkívüli kegyelmek is csak a rendes utat szolgálják. A rendkívüli kegyelmek lerövidíthetik a rendes utat. De hogy kinek és mikor adja meg az Úr ezeket a különleges kegyelmeket az reá tartozik. Nagyon veszélyes lehet, ha lelki életünkben a rendkívüli útra koncentrálunk. Könnyen becsaphatjuk magunkat és a gonosz is könnyen megvezethet bennünket. Aki nem így tesz: „…sok időt veszített, és nem növekedett az erényekben, sem nem gyarapodott az imádságban.” Pedig ezek a lényeges dolgok a lelki életben. „És ha tudnék, se akarnék semmilyen más javat megszerezni, csak Azt, Akitől összes javaink jönnek.” Vagyis lelki életünk célja, hogy Krisztushoz váljunk hasonlóvá. Az Ő életét, szokásait, erényeit vegyük magunkra. Ne csodáiban kövessük Őt, hanem életének lényegét ragadjuk meg. Az Ő élete pedig: szolgáló szeretet volt.
A lakások struktúrájáról így tanít a Szent a hatodik lakásban: ”Mert ezt és az utolsót nyugodtan össze is lehetne vonni, mivel kettejük között nincs zárt ajtó. De mert az utolsóban vannak olyan dolgok, amelyek nem nyilvánultak meg azoknak, akik még nem jutottak el odáig, ezért jónak láttam szétválasztani őket.” Vagyis Szent Teréz is nagyon önkényesen határozta meg a hét lakás beosztását. Lehetne több is. Ő ennyit és így tartott fontosnak. Vagyis megint csak: nekünk a saját lakásainkat kell felfedeznünk és megélnünk, a Szent Terézia által leírt Belső Várkastély lelki logikájának segítségével!
„…akit az Úr ezen az úton vezet…” Vagyis vannak más utak is. Vannak nem annyira természetfelettiek. A saját utunkat kell megtalálni. A saját utunkon kell eligazodnunk. A saját utunkat kell járnunk. „Ha egy nővér ilyen dolgokat kap, ne gondolja, hogy ettől jobb, mint a többi. Mindenkit úgy vezet az Úr, ahogy szükséges. Az a fontos, hogy mindenki afelé haladjon, hogy – Isten segítségével – nagyon jó szolgálója legyen Neki.” „…hanem az erényeket kell nézni, és hogy ki szolgálja a legnagyobb önmegtagadással, és alázattal és lelkiismereti tisztasággal a mi Urunkat, mert az lesz a legszentebb.”
Feladat 64: Gyakoroljuk a szeretet cselekedeteit! Vagyis minden tettünk fakadjon szeretetből. Indítsuk fel magunkban a szeretetet!
Feladat 65. Indítsuk fel magunkban az isteni irgalmasságba vetett reményünket!
Feladat 66: Ismerjük fel és ismerjük be saját kicsinységünket, nyomorúságunkat!
Feladat 67: Gyakoroljuk a parancsokat, tanácsokat, erényeket, ahogy azokat az Egyház tanítja! Öltsük magunkra Krisztus tanítását és életét!
Feladat 68: Fedezzük fel saját benső várkastélyunkat, saját utunkat!
Feladat 69: Az igazi életszentségre törekedjünk, ami az erényekből, az önmegtagadásból az alázatból, a lelkiismereti tisztaságból áll!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése