„Ki reám hallgat, meg nem szégyenül.” Egy nemes firenzei nő, Corsini Miklós felesége 1301-ben, egy kisgyermeknek adott életet, akit Andrásnak kereszteltek. András lett a család öröme, és üröme. Alig cseperedett fel, már 12 éves korában a könnyelmű és bűnös életirány tünetei kezdtek rajta tükröződni. Mennyi aggódás az atya szívében, és mennyi könny az anya szemében! De még több imádság szállt a Boldogságos Szűzhöz, főként az anya imádkozott Hozzá, arra gondolva, hogy a könnyek és imádság gyermeke nem veszhet el. S egyszer, amikor nagyon tele volt a szíve bánattal, magához hívta gyermekét, és így kezdett neki beszélni:
Most kezdem érteni, édes fiam, hogy te vagy az a farkas, melyet álmomban látta, mikor szívem alatt hordoztalak.
András figyelni kezdett, és az anya ünnepélyes csendben elmondta neki egykori álmát, hogy mérges farkasnak adott életet, ami akkor őt nagyon elszomorította. A farkas később betért egy templomba, és ott szelíd báránnyá változott. Azt is elmondta, hogy őt születése előtt a Boldogságos Szűznek ajánlotta fel. A kis András e szavak végighallgatása után, elment a kármeliták templomába. Sokszor látta ott már az előtt is a Szűzanya képét, de olyan tündöklőnek sohasem tűnt fel, mint akkor. Letérdelt, és közbenjárását kérte, hogy anyja szeretetét újból kiérdemelhesse, bánatát eloszlathassa, és keresztségi fogadalmának helytállva, Mária követőjeként élhessen. Nézte a képet, és hallgatta a beszédét. Sohasem szólt róla, hogy mi késztette őt még igen sok látogatásra, és imádságra. Tény, hogy nem szégyenült meg. 1316-ban belépett a kármeliták rendjébe, majd Fiesola püspöke lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése