Egyik napon észrevette Hillel rabbi, hogy tanítványa, Majmon igen ritkán imádkozik. Majmon így okoskodott: - Ugyan minek imádkoztatsz? Isten mindentudó, tehát tudja azt is, hogy mire van szükségem, anélkül, hogy kérném tőle. De meg Isten végtelenül jó is, tehát meg fogja azt adni számomra magától is, ami kell nekem.
Hillelt nagyon elszomorította a válasz. Majmon észrevette mesterének töprengését, és meg is kérdezte tőle annak okát. Hillel így magyarázta meg szomorúságának forrását:
„Van egy nagyon jó barátom. Szántóföldje terméséből élt eddig. Régebben gonddal és szorgalommal művelte a földet és bőséges termést is hozott számára. Újabban barátom egész nap szobájában lustálkodik, nem szántja fel a földjét, és nem vet bele. Féltem, hogy nyomorba jut.”
Majmon rosszallólag jegyezte meg: „Elment az esze?!” – „Nem ment el – szólt Hillel, - hanem emberi módon bölcsnek tartja magát. Azt mondja ugyanis, hogy az Isten mindenható, és így, ha akarja, Isten, termést ad földjének, anélkül, hogy ő megmunkálná. Azután meg az Isten végtelenül jó, következéskép nem fogja őt elhagyni, nyomorba engedni, ha abbahagyja is a munkát.”
Majmonnak a bokája is elpirult. – Hillel pedig mosolyogva taglózta le tanítványát, annak okvetetlen okoskodását: „Látod fiam, úgy cselekszel te is, mint istenkísértő barátom, ha nem imádkozol. Igaz, hogy Isten tudja, hogy mire van szükséged, és meg is tudja azt adni neked, de ha nem kéred, aligha fogod megkapni, mint ahogy Isten nem ad termést annak a földművelőnek sem, aki nem munkálja meg a földjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése