2023. augusztus 9., szerda

 

A 8 egyházközség közös lelkigyakorlata Leányfalun

                E találkozás apropóját az adta, hogy mind az egész Katolikus Egyházban, mind a Győri Egyházmegyében elkezdődött a dialógus, a párbeszéd erősítése a magújulás szándékával. A jónál mindig van egy még jobb, és erre nekünk törekednünk kell egyénileg, de közösségileg is. Ehhez a megújulási folyamathoz, szándékhoz csatlakozott 8 egyházközségünk is.

                A találkozás létrejötte a Szentlélek csodája volt. Márciusban páran részt vettünk egy lelkigyakorlaton Leányfalun. Ott jött egy "hírtelen ötlet”, a Szentlélek ihlete, hogy tartsunk lelkigyakorlatot a 8 egyházközség számára. A lelkigyakorlatos házban már csak egyetlen egy szabad időpont volt, mintha erre várt volna. A rövid négy hónap alatt közel harmincan jelentkeztek. Harminc ember, aki nyitott volt a Szentlélekre. Püspök atyánkat is megkérdeztük és ő is igent mondott nyári szabadsága terhére. A Szentlélek csodájának betetőzése pedig maga a lelkigyakorlat volt: harminc nyitott, lelkes ember beszélgetése, egymás meghallgatása.

                Fontos a dialógus, párbeszéd egymással, a hét másik egyházközséggel, papjainkkal, a püspökkel, és nem utolsó sorban Istennel. Csak így, együtt tudunk előbbre jutni.

                Először Both Zoltán káplán atya tartott előadást, őt követte Markovics Milán Mór tatai tábori lelkész, a Tábori Püspökség lelkipásztori helynökének előadása, majd én következtem. Végül, de nem utolsó sorban Dr. Veres András püspök atyával beszélgettünk három alkalommal is. A beszélgetések között kiscsoportos majd plenáris megosztás volt. Reggelente a templomban imádkoztunk, és minden nap természetesen volt szentmisénk is. Püspök atyánkat is beleértve nyitott, őszinte, felszabadult légkörben beszélgettünk, osztottuk meg gondolatainkat. Ebben segítettek bennünket a lelkigyakorlatos ház vezetője, munkatársai, és a ház optimális körülményei.

                Úgy érezhettük magunkat ezen a három napos lelkigyakorlaton, megosztáson, mint az apostolok a Tábor hegyén, a színeváltozás alkalmával: „Uram, jó nekünk itt lenni!” De ahogy az apostoloknak, úgy nekünk is haza kellett térnünk. Itt, a 8 egyházközségünkben kell elkezdenünk, folytatnunk a dialógust, a párbeszédet, a megújulást. Ehhez keresünk további társakat! Jövőre pedig újból szeretnénk elmenni Leányfalura egy hasonló megosztásra, dialógusra. Az időpont: július 11-14. Várjuk a jelentkezéseket!

Szeretettel és imával:

Kovács Csaba Albert plébános

1 megjegyzés:

  1. Köszönjük szépen Albert atya!

    Szent Pál, a keresztény egység példaképe, az evangélisták oktatója, a te kitartásoddal és lelkesedéseddel akarok én is hirdetője lenni Jézus örömhírének!
    Könyörögj érettünk!

    „A keresztény hívő alázatos apostol és nem hiú törtető!”

    VálaszTörlés