2020. március 22., vasárnap

Most olyan az életem, mint egy remetéé. Be vagyok zárva egy templomba. Így hát imádkozom, értetek is. Minden nap mint mindig elmondom a zsolozsmát. Elmélkedést végzek. Délelőtt egy óra szentségimádást tartok. Délután 3 órakor elvégzem az irgalmasság óráját a kitett Oltáriszentség előtt, majd szentségi áldást adok a világra. Este 5 órakor misézek - pro populo, vagyis mindenkiért. Mise után pedig a kitett Oltáriszentség előtt a Máriás Papi Mozgalom imaóráját végzem el, majd szentségi áldást adok a világra.

Mózes jut eszembe, aki kitárt karral imádkozott a népért, amíg az harcolt. De neki is szüksége volt arra, hogy tartsák a kezeit. Én imádkozom értetek az Úr előtt, ti pedig imádkozzatok értem!

5 megjegyzés:

  1. Hálásan köszönjük Albert atya, hogy így erősítesz mindannyiunkat. Imáinkkal tartjuk kitárt karodat.

    VálaszTörlés
  2. Hálásan köszönöm az imákat és az áldást! Teljes szívemből, lelkemből igyekszem imádkozni Önért , minden felebarátomért és magunkért. Sz. Zs.

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük szépen, imádkozunk értetek mi is nem vagytok egyedül!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Albert atya! Hálásan köszönjük az imákat és az áldást! Jézus áldó kezeit keresztfája tartja. A világra nehezedő keresztet hordozva, imádkozva és böjtölve segítünk, hogy áldó kezei ne lankadjanak.

    VálaszTörlés
  5. Köszönjük szépen, Albert atya!
    Hálával, szeretettel: a Tokodi család

    VálaszTörlés