2020. április 9., csütörtök

Jn 13, 1-15 Nagycsütörtök.

Valaki azt mondta nekünk papoknak, hogy úgy kell miséznünk, mintha az lenne az első, az egyetlen és az utolsó.
Az utolsó vacsora volt az első szentmise. Ezért emlékezünk rá oly szívesen!
Az utolsó vacsora volt az egyetlen szentmise, amit Jézus mutatott be. Ezért emlékezünk rá oly szívesen!
Az utolsó vacsora volt az utolsó szentmise, amit Jézus mutatott be. Ezért emlékezünk rá oly szívesen!
Jézus mindent bele sűrített ebbe az utolsó vacsorába. Minden szeretetét. Teljesen kimondta Önmagát.
Ezt várja tőlünk is.
"Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."



1 megjegyzés:

  1. Hiába a példa sokszor tudat alatt vagy tudva de kibúvunk a helyes viselkedés alól! Nem tudjuk ebertársaink lábát megmosni

    VálaszTörlés