2020. november 29., vasárnap

 2020. 11. 30. Szent András apostol ünnepe. Mt 4, 18-22

Jézus meglátott két testvért, majd két másikat és meghívta őket apostolnak, tanítványnak. András is köztük volt. És ők hittek neki és követték Őt.

Talán első hallásra furcsának tűnik, hogy az apostolok első szóra azonnal követték a Mestert. De bizonyára ennek már volt előzménye. Már hallhattak Jézusról, talán már vágyakoztak is rá, a Vele való találkozásra. De még ez sem magyaráz meg mindent. Nos hát, ez a KEGYELEM. A legváratlanabb helyzetekben tűnik fel, minden előzmény nélkül; és olyan dolgokra képes, amit más nem tud elérni. 

Nagyon fontos, hogy mi magunk tegyünk meg mindent, ami rajtunk múlik! De a legfontosabb, hogy nyíljunk meg a KEGYELEM előtt, Isten kegyelme előtt! Ne zárkózzunk el előle! Ne féljünk tőle! Isten kegyelme a legjobb számunkra. Még akkor is, ha látszólag lerombol mindent, amit addig szerettünk, és amihez ragaszkodtunk. 

Advent egy ilyen kegyelmi időszak számunkra. Rajtunk múlik, hogy befogadjuk e! 

1 megjegyzés: