2020.11.19. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe.
Egy olyan magyar szentet ünneplünk, akit az egész világ ismer. De vajon tudjuk e, akarjuk e Őt követni?
XVI. Benedek pápa egyik kedvenc szentjéről Labre Szent Benedekről mondta: Ő egy követhetetlen szent. Ő egy ujjra hasonlít, aki Istenre mutat.
Valahogyan ilyen Árpád-házi Szent Erzsébet is. Nem tudjuk életpéldájában követni. De legalább arra tekintsünk, akire mutat: Istenre!!! Legalább az Istennel való kapcsolatból értsük meg, hogy mi a mi hivatásunk!!! Mit akar tőlünk Isten!!! És legalább azt próbáljuk meg maradéktalanul teljesíteni!!!
Szent Erzsébet betege
VálaszTörlésKoldus jöve lázban vánszorogva
Wartburgban egy téli délután
Testén fekély, keze gyenge, csonka
Bú árnyék a felhős homlokán.
A vár népe messze elkerüli,
Irtózva fut tőle a cseléd,
A koldusnak lepergő könnyei
Nem hatják meg senkinek szívét.
Az udvarban összeroskad végre
A fáradtság és a kín miatt,
Ott öntözi sebeinek vére
A szegényes, vékony rongyokat.
De ki az, aki lehajlik föléje?
Mint égnek angyala,
Simogassa könnyes arcát szépen,
És vigasztalón imígy zeng szava:
„Jöjj velem te szegény elhagyatott,
Hát had kötöm be égő sebedet.
Földerítem bánatod homályát,
És ott leszek, míg meggyógyul sebed.”
A beteget felsegítve lágyan
Bevezeti a vár asszonya,
De nincs már hely a palotában,
Betegekkel telt minden szoba.
Nincs egyéb, csak édes férje ágya,
Nyugvóhelyet abban vet neki.
Habár urát messze útról várja,
A koldust az ágyba fekteti.
Ápolgatja, mosogatja szépen,
Déltájtól öreg estéjig.
Mire a toronyóra éjfélt kondul éppen,
A kifáradt gróf megérkezik.
A cselédek nosza, mindjárt szólnak,
„Uram, ágyad vérrel szennyezett!
Nincs egy kamra, hol tört tagjaidnak
Készítsünk egy kis nyughelyet!”
„Te fáradsz, míg a zivatar zúg,
Hogy boldogítsd néped, házadat.
S nincsen számodra hely,
Idegenek lakják váradat.”
Dühösen ront a gróf a szobába,
Nejét durva szóval illeti,
Hogy megnézze, ki fekszik az ágyba,
A redőket zordul szétveti.
Elsápad a gróf, remeg az ajka,
Szívében megáll a vérfolyam,
Az ágyban párnákba takarva,
A Megváltó vérző teste van.
Ott van még a szegek helye is rajta,
Fején a töviskorona,
Panaszos fohásszal megnyílt ajka,
Mintha szelíd búval szólana.
És Erzsébet ott áll szótlanul,
Feje fölött égi fény ragyog,
A gróf térdre borul,
Fönn boldog arccal mosolyognak a kis
Angyalok!