Mit tennénk akkor, ha munkahelyünkön Jézus megszólítana bennünket, hogy kövessük Őt?! Persze ez a kérdés már önmagában lehetetlen: Jézus nem mehet be a munkahelyekre. Ma már értéksemleges munkahelyek vannak. És mi magunk sem visszük be munkahelyünkre az Istennel való kapcsolatunkat. Ma már nagyon nehéz megszólítani az embert. Nagyon résen kell lennünk!
Egyszer azt mondta valaki, hogy csak úgy érdemes dolgozni, mintha Jézus mindig ott ülne. Sőt, még húzzunk oda egy széket is és képzeljük oda őt. Kipróbáltam. Valóban jobban ment a munka. De a képzeleten túl a legfontosabb dolog, hogy MIATTA, ÉRTE ÉS ÁLTALA tegyünk mindent.
VálaszTörlésHát próbálkozom...
"A mélységből kiáltok Uram hozzád,Istenem figyelj a szómra."
VálaszTörlésUram,most úgy érzem,hogy csak létezem.De ez a legjobb állapot,mert teljesen rád tudom bizni magamat.Hiszen a kezelésem megkezdődött,és a gyógyszer leteper teljesen.
Úgy gondolom, hogy mindenhova el lehet menni az Istennel. Nem biztos, hogy az a jó megoldás, ha harsogom, hogy keresztény vagyok. Egyszerűen csak teszem a dolgomat csendesen, Jézust, vagy Máriát figyelve, ahogy ők tennék. A hegyen épült várost sem lehet elrejteni. Názáretet is már messziről lehet látni.
VálaszTörlésGyörgyinek ->
VálaszTörlésA mai világban sokszor kifejezetten káros, ha valaki harsogja keresztény voltát, mert annyi a rossz előítélet (okait most nem fejtem ki, sok van, pl. a mi álságos keresztény magatartásunk, amikor a szavak beszélnek és tettek hallgatnak), hogy az emberek eleve elzárkóznak, ha valaki ezzel közelít hozzájuk.
Charles de Foucauld példáját érdemes pl. követni - persze, ez csak EGY út a sok közül -, aki azt mondja: "A hallgatás egészen más mint az elfeledkezés és a hidegség, az ember a hallgatásban szeret a legizzóbban..."
Ha pl. odafigyelek valakire és meghallgatom (néha milyen nehéz is ez a hallgatás!), attól még nem "rejtettem Istent véka alá", nem "söpörtem a szőnyeg alá". Embertársamat sem szeretem kevésbé.
Jézus - és így Charles de Foucauld példája is - azt mutatja, hogy tetteinkkel szeretünk a legjobban.
Így még az utolsó, legnagyobb sötétségben lévő lelket is Isten felé fordíthatjuk, mert nem okoz benne kereszténységünk tudata belső gátakat, ráadásul a kegyelmek hatására - ha kérjük - ő maga kezd majd hidat építeni felénk.