2020. december 23., szerda

 2020. 12. 24. Lk 1, 67-79

Vége az adventi időszaknak. Lukács evangéliumának szakasza szinte záróköve felkészülésünknek. Zakariás lelkét is eltöltötte a Szentlélek és prófétai szavakra fakadt; elmondta, elénekelte a "Benedictust", amit az Anyaszentegyház minden nap elimádkozik a zsolozsmában. Ez is mutatja, hogy mennyire fontos szövegről, imádságról van szó. 

A Benedictus Zakariás hálaéneke, melyben szinte összefoglalja az egész üdvösségtörténetet. A történelem csúcspontján állva helyesen értelmezi az eseményeket. 

Karácsony számunkra is egy ilyen csúcspont. Érdemes ebből a szempontból (karácsony) látni, értelmezni egész életünket. Most, amikor be vagyunk zárva, amikor olyan hosszúak az esték szánjunk arra is időt, hogy Isten szemével végignézzük, ha nem is az egész üdvösségtörténetet; de legalább a saját életünket. Tegyük le bűneinket, adjunk hálát mindenért, és folytassuk életünket egy nagy kegyelmi lendülettel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése