2020. december 5., szombat

 2020. 12. 07. Iz 35, 1-10 Lk 5, 17-26

Egy csodálatos világot vetít elénk Izajás próféta. Szinte hihetetlen... Az akkori zsidóknak is hihetetlen volt és mégis megvalósult. Isten hazavezette népét a babiloni fogságból és újból felépült Jeruzsálem és a templom. Nekünk is a mai időkben hittel kell fogadnunk Isten szavát, az Evangéliumot.

Ahogyan Szent Lukács írja és tanúskodik róla: Jézusban már elkezdődött megvalósulni az összes prófécia. Persze teljesen majd csak a világ végén fog megvalósulni. De rajtunk is múlik. Mennyire működünk együtt Isten szavával? Hiszen Jézus minket küld az Evangélium hirdetésére. Nekünk kell folytatnunk Jézus munkáját. 

Az evangéliumi történetben Jézus, de mi is megcsodáljuk a béna ember és segítői hitét. Nem tudjuk, hogy kinek volt az ötlete a tetőn át leengedni a hordágyat! Talán a béna ember hite "kényszerítette" segítőt? Vagy fordítva? A segítők hite biztatta a béna embert? De az biztos, hogy valakinek erős hite volt. Erre a hitre van ma is szükség. 

Magdolna kistestvér a lehetetlen dolgok Istenéről beszél. Ami számunkra lehetetlennek tűnik, azt Isten meg tudja tenni. De van e elég hitünk, bizalmunk, reményünk hozzá? Ezen múlik. Ilyen egyszerű.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése