2012. április 28., szombat

614. A Kármelhegy útja 51.

Érdemes tehát összevetni a két eddigi művet, amiket megvizsgáltunk: Avilai Szent Teréz Belső Várkastélyát és Keresztes Szent János Kármelhegy útját. Mintha két külön világ lenne, de mégis mindkettő ugyanarról szól. A Belső Várkastély azt mondja el, hogy mikor, milyen helyzetekben adjuk magunkat oda Istennek: mindig, minden életkörülmény között, minden lakásban, minden hivatásban…. A Kármelhegy útja pedig arra a kérdésre válaszol, hogy hogyan adjuk magunkat át Istennek: teljesen, ahogy azt a főparancs meghatározza.
Feladat 165: Mindig teljesen adjuk át magunkat az Úrnak!
Bejártuk tehát a Belső Várkastély hatalmas palotáját, bejártuk a millió szobát, élethelyzetet; és most a Kármelhegy útja segítségével elkezdtük belakni, bebútorozni. Elhelyeztük az ajtókat, ablakokat, kapukat; riasztókkal, mozgásérzékelőkkel, füstjelzőkkel láttuk el az összes szobát. Kezdjük magunkat kiismerni saját magunkban. Hiszen nagyon fontos a lelkiéletben is az anyagismeret. Úgyis mondhatnánk, hogy a Belső Várkastély alsóbb lakásait, szobáit kezdtük el belakni. Az alapoktól kezdjük el felépíteni lelki életünket. És most az alapok, a Kármelhegy útja után, elkezdjük belakni, megismerni a felsőbb lakásokat is a Lélek sötét éjszakája segítségével. Egyszer már körbejártuk a Belső Várkastélyt a Kármelhegy útja vezetésével, most pedig egy magasabb szinten megint csak körbejárjuk a Lélek sötét éjszakája segítségével. Egy-két kört még fogunk tenni Belső Várkastélyunkban. (Terveink szerint következik majd: A szellemi páros ének, az Élő szeretetláng, a Filokália, az Újszövetség; de jó lenne Kis Szent Teréz önéletírását is megnézni. Van tehát dolgunk bőséggel.)
Feladat 166: Egyre jobban ismerjük meg lelki életünket!
 Szóval a Kármelhegy útja az alapokkal foglalkozott, a kapukkal, a gyökerekkel. Nagyon fontosak az alapok. Hiszen arra épül az egész épület. Ha az alap jó, akkor jöhet bármilyen vihar, nem fog össze dőlni a lelki épületünk. De mi a lelki élet alapja? A mi erőlködésünk? Vagy Isten belénk öntött kegyelme, megszólítása? Természetesen az utóbbi. A lelki élet nem az aszkézissel kezdődik, hanem a misztikával; azzal, hogy Isten megszólítja az embert. Az ember csak válaszol. De fontos, hogy mielőbb kialakuljon a dialógus, a szeretet párbeszéde és folyamatos legyen lelki életünkben. Mert ezt kívánja az igazi szeretet. A magunk dolgát  meg kell tennünk és nekünk kell megtenni. Isten megszólítja az embert és az embernek egyre tisztább választ, ajándékot kell adnia Istennek. Erről szól a Kármelhegy útja. Megtisztítani önmagunkat. Persze ez az aktív, önmagunk tisztogatása sohasem lehet tökéletes. A tisztítást majd az Úr fejezi be rajtunk. Ezt hívjuk passzív tisztulásnak, s erről szól majd a Lélek sötét éjszakája.
Feladat 167: Kezdjük el a párbeszédet az Úrral!
Az alapok, kapuk fontosságát a lelki életben majd a Filokália is nagyon fogja hangsúlyozza. Ezen alapok, a kapuk őrzése nélkül nincs lelki élet. Olyan a lelki életünk, mint egy kancsó, amibe felülről élő víz folyik. Ha a kapukat nem őrizzük, akkor bizony a kancsón levő lyukakon keresztül kifolyik belőlünk az élő víz. Tehát elemi érdekünk a lelki életben, hogy betömjük ezeket a lyukakat. Nem a lyuktömés a lelki élet első fázisa, hanem az, amikor megérezzük a belénk áradó élő vizet. De ennek hatására nagyon fontos, hogy betömjük a lyukakat, ne pazaroljuk el az élő vizet.
Feladat 168: Tegyük meg a magunk dolgát a lelki életben! A többit pedig bízzuk az Úrra!
Nagyon fontos látni a lelki életben a gyökereket, a lelki összefüggéseket. Nem elég a mezei gyomok levelének letépése, hiszen a gyökerekből újra sarjadnak. Gyökeres kezelésre van szükségünk, vagyis a gyökereket kell kitépnünk. Ezért kell tisztában lennünk a gyökerekkel, az alapokkal, a lelki élet összefüggéseivel. Erről szólt a Kármelhegy útja.
Feladat 169: Lássuk meg a lelkiéleti összefüggéseket!
Végül, az Apostol maga bíztat bennünket arra, hogy mindent vizsgáljunk meg,  és a jót tartsuk meg. Erről szólt a Kármelhegy útja. Megvizsgáltunk mindent és mindig csak a legjobbat tartottuk meg. Hiszen a jónál, mindig van egy jobb is. – Mondja Szent Terézia. És a legjobbnál rosszabb a jó. Ezért kellett a legjobbért még a jó dolgokat is elvetnünk. Ezt a Szentírás úgy fejezi ki: „Aki nem gyűlöli…, az nem méltó hozzám.” Természetesen itt nem gyűlöletről van szó, hanem egy héber kifejezésről, ami magyarul azt jelenti, hogy kevésbé szeretni. Vagyis a legjobbért még a jót is el kell vetnünk. Nem szabad megelégednünk a rosszal, de még a jóval sem, akkor, amikor a legjobb áll előttünk; vagyis Istent kell életünkben az első helyre állítanunk. Erről szólt a Kármelhegy útja. Most pedig kezdődjék a Lélek sötét éjszakája.
Feladat 170: Válasszuk mindig a legjobbat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése