Egy jóakaratú, de nagyon heves természetű – és éppen azért sokat hibázó ifjú - elment, egy szent életű remetéhez.
„Isten jámbor embere, - szólította meg a remetét, adj nekem tanácsot, hogyan tudnám életemet vidámmá, a mások terhének elviselését könnyűvé tenni? – „Mik a hibáid?” – kérdezte a remete. – „Az imát hamar megunom.” – „Hívd segítségül a türelmet.” – „Az emberek oly sokszor megbántanak, és haragra kényszerítenek.” – „Nézz a türelemre.” – „Önmagammal, a testemmel is örök harcban vagyok.” – „Hallgass a türelemre.” Az ifjú mindjobban indulatos lett: „Türelem, türelem! Ostobaságokat beszélsz. Hol van a türelem? Lehet azt látni, hogy te csak mindig azzal beszéled ki magadat? Te talán már láttad a türelmet?”
„Megmutatom neked is.” – válaszolt szelíden a remete. Azzal a zsebébe nyúlt, és abból egy feszületet vett elő.
– „Látod, ez a megfeszített türelem!”
Az ifjú megértette. Minden nehézségben, hibáinak legyőzésében segítsége volt a megfeszített türelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése