A szülők a tulajdonjogról életükben le ne mondjanak! Ne kövessék annak a bizonyos gazdag gyárosnak a példáját, aki két leányát dúsan kiházasította, s nekik minden vagyonát átengedte azzal a kikötéssel, hogy őt, ezentúl felváltva, minden szükségessel ellátják. Csakhamar észrevette, s tapasztalta, mint annyi más rövidlátó szülő, hogy kegyelemkenyérre jutott; a kegyelemkenyér pedig nagyon keserű. Sírva panaszolja sorsát egyik gyermekkori barátjának. Majd segítek én rajtad, - szólt ez, - csak köved tanácsomat. Íme itt van 300 márka. Ezzel rendezz otthonodban fényes lakomát. Ott legyenek lányaid, vejeid, rokonaid, s néhány jóbarátod. S aztán itt van még 100 ezer márka. Ezt zárd szekrényedbe, s ha majd én kéretni fogom, küldd vissza nekem, de olyképpen, hogy azt leányaid is meglássák. A szegény apa meg is fogadta a tanácsot. A fényes asztal mellett együtt ült vendégeivel, midőn az ő gazdag barátja levelét behozzák. Amúgy félhangosan mindjárt fel is olvassa: „Kedves barátom, pillanatra meg vagyok szorulva, kölcsönözz nekem 100 ezer márkát.” – „Ez a legkevesebb.” – szólt erre az atya, s színlelt egykedvűséggel lép szekrényéhez, kiveszi a pénzt, s azt valamennyi szemeláttára, s a leányok nagy elképedésére leolvassa. E pillanattól fogva minden megváltozott, a gyermekek versenyeztek, melyikük legyen figyelmesebb, s szeretetreméltóbb öreg atyjuk iránt. Mikor aztán lehunyta szemét, nyomban neki estek a titkos szekrénynek.
Teljesen üresen találták, csak egy kis cédula volt benne, e felirattal: „Bolond az a szülő, ki magát kifosztja, s élve, a vagyonát gyermekinek osztja.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése