2012. március 14., szerda

417. A Kármelhegy útja 28.

Azon értelmi benyomásokról, amelyek kizárólag szellemi úton jutnak a lélekbe: „…szellemi látomások, kinyilatkoztatások, szózatok és érzelmek. Szellemieknek nevezzük őket, mert nem a testi érzékek útján jutnak az értelembe, mint a testi, illetve képzeleti látomások, stb., hanem minden közvetítés nélkül – tehát a külső és belső érzékek megkerülésével – világosan és szemlélhetően jelennek meg az értelem előtt; természetfeletti úton, amellyel szemben a lélek teljesen szenvedőlegesen viselkedik, vagyis semmit sem tesz a maga részéről; nem is moccan – legalábbis nem önmagától – hogy azokat előmozdítsa.” „Megengedjük, hogy ezek a benyomások sokkal nemesebbek, hasznosabbak és megbízhatóbbak, mint a testiek és a képzeletiek, mivelhogy már bensők, és tisztán szellemiek, szóval olyanok, amelyekbe az ördög sem igen avatkozhatik. Ezekben ugyanis a lélek a közlést sokkal tisztább alakban, sokkal elvontabban kapja meg, anélkül, hogy ő maga, vagy pedig a képzelet cselekvőleg közreműködnék. Mindamellett ezek a dolgok nemcsak, hogy elvághatnák az értelem előtt az említett utat, hanem, főleg ha az nem eléggé okos, még nagy tévedésbe is dönthetnék.” Vagyis az értelemnek ezekről is le kell mondania, hogy tisztán a hit útján tudjon járni. Mert az az egyetlen biztos közvetítő.

Feladat 92: A tiszta hit útján kell maradnunk!

A természetfeletti értelmi látomások két különböző osztályáról ír. (Az anyagi dolgok látomásai és a nem anyagiaké.) A nem anyagi dolgoké, amik szellemi módon jutnak be a lélekbe; azok olyanok, mint a hit. Ezek igenis elfogadhatók. „…egyesül Isten a lélekkel magas, isteni fokon ezen szerető, sötét ismeret révén. Ugyanis ez a sötét és szerető ismeret, amely nem egyéb, mint a hit, ezen élet folyamán épp úgy szolgál eszközül az Istennel való egyesüléshez, mint ahogy a másik életben a dicsőség fénye közvetíti Istennek színről-színre való látását.” Anyagi dolgok látomásai, melyek szellemi módon jutnak be a lélekbe. Mivel az ördög is képes ilyeneket létrehozni, ezért a hatásokból lehet következtetni arra, hogy honnan származnak. Pozitív vagy negatív hatásai vannak e? Ezek a szellemi módon megszerzett anyagi látomások sem szolgálnak eszközül az Istennel való egyesüléshez. Tehát ne törekedjünk rájuk, ne ragaszkodjunk hozzájuk! „Tehát minél jobban elsötétíti és megsemmisíti a lélek önnönmagát mindazon külső és belső dolgok tekintetében, amelyeket kaphat: annál jobban ömlik belé a hit, a szeretet és a remény, mert hiszen ez a három isteni erény együtt jár.” A hitben való üresség a feltétele az Istennel való egyesülésnek. (Attól félünk, hogy ha kiüresítjük magunkat, Isten nem tölti belénk a hitet, reményt és szeretetet; és végül üresen maradunk. De ettől ne féljünk! Isten alig várja, hogy velünk egyesülhessen, hogy megadhassa nekünk kegyelmeit. Mert, ha az ember keresi Istent, akkor Isten sokkal inkább keresi őt. – mondja Keresztes Szent János. Mi csak azért keressük Istent, mert Isten már előbb keresett bennünket. A másik félelmünk pedig az, hogy ha így egészen Isten felé fordítjuk minden képességünket, egész magunkat; akkor mi lesz a családunkkal, munkánkkal, hétköznapi életünkkel? De ettől sem kell félnünk. Isten gondoskodik majd róla, hogy egy még tökéletesebb módon tudjuk ellátni kötelességeinket.)

Feladat 93: A hit, a remény, a szeretet és a többi erények gyakorlása!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése