2012. február 19., vasárnap

235. A Kármelhegy útja 4.

„…ez a három éjjel tulajdonképpen egy éjjel, amely három részre oszlik. Az első rész ugyanis hasonlítható az éjszaka első harmadához, amelyben a dolgokat lassankint elfödi a sötétség érzékeink elől. A második, vagyis a hit, az éjfélhez hasonlítható, amely teljesen sötét. A harmadik pedig, vagyis Isten, már dereng, s így a hajnalhoz hasonló, amelyre közvetlenül következik a napvilág.” Egy olyan valakivel kell találkoznunk, aki teljesen más mint ez a világ. Semmilyen emberi nyelven nem lehet róla kielégítően beszélni. Semmilyen emberi tapasztalat és tudás nem tudja megközelíteni. Egy szerencsénk van, hogy Ő maga kezdett el beszélni önmagáról, lépett kapcsolatba velünk. S ez a Szentírásban lett rögzítve. S ezért, ha el akarunk hozzá jutni a Szentírást kell útikönyvként felhasználnunk. A hitet kell vezetőnkül felfogadni. (A Katolikus Egyház Katekizmusa például.) (Ezért aztán minden más vágyunkról le kell mondanunk. Ne mást akarjunk elérni, hanem Istent. Ne az olimposzi nektárra vágyakozzunk, ne erre a vágyunkra építsük életünket. Mélyítsük el hitünket! Szítsuk fel. Valljuk meg többször. Recitáljuk, ismételjük, hogy el ne felejtsük: miben is kell hinnünk! Ezért ismételjük minden vasárnap, hogy el ne felejtsük. De a hitvallás egy-egy mondatát aztán ki kell bontanunk a katekézisben. Ne csak mondjuk, hanem értsük is. Végül, ha valóban hiszünk Istenben, akkor ezt a kapcsolatunkat ne vitrinben tartsuk, hanem használjuk! Vagyis imádkozzunk, tartsuk Vele a kapcsolatot! Valósítsuk meg a mindennapokban. A hit megvallásának nagyszerű helye a liturgia. A közös hit megtapasztalása. És próbáljuk továbbadni másoknak is.) A hit tettek nélkül hold dolog –mondja a Jakab levél.

Feladat 13: Alakítsuk hitünk szerint az életünket!

Az emberben rengeteg vágy van. Szinte az ember természete hogy valamire irányuljon. Isten az Ő képére és hasonlatosságára teremtett bennünket, vagyis arra, hogy Őreá irányuljon egész életünk és végül elérjük Őt. De sajnos, ha nem az Istenre irányul az életünk, akkor minden másra is irányulhat. Kielégíthetetlen vágya van az embernek, mert vágya végső soron végtelen, maga az Isten. Végül is csak a végtelen tudja kielégíteni. De a Végtelen előtt és helyett gyakran nyúl pótlékokhoz. De ezek nem tudják kielégíteni. Ezért mind mennyiségileg, mind minőségileg fokozni próbálja vágyainak kielégítését. (De csak az Istenben tud megnyugodni.) Az embert vágyai mozgatják, vágyai teszik olyan nyugtalanná. Örök kereső az ember. Végtelen vágya az egyik legnagyobb istenbizonyíték – feltéve, ha meri önmagának bevallani, hogy csak a Végtelen tudja kielégíteni. Vágya és vágyakozása nagyon monoteista: ha akár a legkisebb dologhoz már odakötötte, nem tud közelébe férkőzni a Végtelennek. Míg ellenben, ha a Végtelent választja – benne megtalál mindent, benne visszakap mindent. Amit pedig nem, arról jobb is hogy lemondott. Amire Isten azt mondja, hogy jobb ha nem kapod meg – hidd el, az valóban jobb neked! Isten abszolút „monoteista”, féltékeny; nem tűr meg maga mellett bálványokat.

Feladat 14: Tisztítsuk meg vágyainkat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése