2012. február 27., hétfő

289. A Kármelhegy útja 12.

„A szeretet tüzében égve.”

„Ahhoz ugyanis, hogy megtagadja összes vágyait s lemondjon az összes dolgokhoz való ragaszkodásról, amelyet irányában eddig a szeretet és vonzalom tartotta melegen akaratát, szüksége volt arra, hogy egy másik, nemesebb szeretet gyulladjon ki lelkében, tudniillik a szeretet az ő mennyei Jegyese iránt; mert csak ez adhatott neki erőt arra, hogy elvesse magától összes többi vonzalmait és könnyedén tudjon róluk lemondani. Az érzéki vágyak erejének elnyomásához pedig nem volt elég, hogy szeresse Jegyesét, hanem arra volt szüksége, hogy szeretettől lángoljon érette s vágyakozzék utána.” Vagyis csak nagyobb szeretettel tudjuk legyőzni a vágyakat. Ezért nagyon fontos az imádság, az elmélkedés, a szemlélődés, az Úrral való foglalkozás, a Szentírás olvasása. Egy földi szerelmes is állandóan szerelmére gondol, meglepetéseket okoz neki, magánál tartja szerelmese fényképét, tartja vele a kapcsolatot. Csak egy nagyobb motivációval tudjuk legyőzni a kisebbet. Ez persze két dolgot jelent. A lelki élet elején ezért ad az Úr kellemes érzéseket, örömet a lelki életben; ezért ad kellemes megérzéseket. Érzelmileg ragadja meg a lelket, felülmúlja az eddigi világias vágyakat. Így akarja kimozdítani eddigi állapotából. S a lélek elindul a nagyobb motiváció felé. Megérzi a lélek hogy van értékesebb dolog is ebben a világban. Ilyenkor a lélek számára nagy örömet ad az imádság, a lelki élet, a lelki gyakorlatok. Elkezdi jobban érdekelni ez a több és jobb. De ez még nem elég. Hiszen ezek a lelki életi örömök még nem az Isten; ezek még csak ugyanúgy teremtett dolgok, mint az anyagi dolgok, bár ezek már lelkiek – ahogy Thomas Merton megfogalmazta: ugyanolyan teremtett dolgok, mint egy jó pofa sör. De azért alkalmasak arra, hogy a lélek elinduljon a jobb felé, a legjobb felé, Isten felé.

Feladat 42: Szítsuk fel magunkban még jobban az Isten iránti szeretetet! Ne felejtsük Szent Terézia mondását!: A jónál mindig van egy még jobb!

De Isten, aki a legfőbb jó, nem akarja becsapni az embert, nem akarja ezekkel a lelki dolgokkal kielégíteni a lelket, Isten önmagával akarja megajándékozni. Ezért tovább vezeti a lelket. Lassan kezdi megvonni tőle ezeket az érezhető áhítatokat. Persze Ő is tudja, jó pedagógus módjára, hogy csak nagyobb motivációval lehet legyőzni a kisebbet, mert különben visszaesik. Ha hirtelen megvonná a lélektől az érezhető áhítatokat, akkor lehet hogy visszaesne régi vágyaiba. Ezért a nagyobb motivációt fenntartja, de már nem érzelmekkel; egyre jobban szellemibb dolgokat, szilárdabb ételeket ad neki, egyre jobban a hit útjára vezeti. Amit eddig érzelmileg látott, hallott, érzett, tapintott – azt most már hiszi. Vagyis már, bár nem érez, lát, hall és tapint, sötétben van – de mégis ráépíti az egész életét.

Feladat 43: Szítsuk fel magunkban az Isten iránti még nagyobb hitet!

De vannak lelkek, akik bár elindulnak a nagyobb motiváció útján Isten fele, elhagyják régi vágyaikat, mert megérezték Istent, de a második elszakadást már nem tudják meghozni. Nem tudnak elszakadni az érezhető áhítattól, nem tudnak rálépni a tiszta hit útjára, ragaszkodnak a lelki életben tapasztalható érzelmekhez. Látni, hallani, érezni, tapintani akarják Istent. Mit tesz ilyenkor Isten? Talán egy életen keresztül várakozik, hogy végre induljunk el feléje a hit útján. Vagy vannak esetek, amikor másképpen nem tudja meggyógyítani a lelket: hírtelen megvonja tőle az érezhető áhítat minden formáját, hagyja visszaesni régi, világias, bűnös vágyaiba, hagyja elesni. A Filokália bölcs atyái is megemlítik, hogy végső esetben Isten még a bűnt is megengedi, hagyja elesni a lelket, hagyja pofára esni, mert csak így tudja megmenteni a végső kárhozattól. A pofára esésből felkelve talán elindul a hit útján. (Néha a lelki emberek is hatalmasat zuhannak. Ezért nem kell csodálkozni sem a másik elesésén, sem a magunkén. Nem csodálkozni kell rajta, nem megbotránkozni, hanem talpra kell állni, bűnbánatot kell tartani, újból be kell magunkat irányozni, és el kell indulni az Isten fele a hit útján.)

Feladat 44: Ne az ajándékokhoz ragaszkodjunk, hanem az Ajándékozóhoz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése