2012. február 28., kedd

297. Marcell atya példázatai

Seleukos, lokris-i király, igen szigorú törvényt hozott, amelynek az volt a kegyetlen szankciója, hogy megsértése két szem elsötétedését vonja maga után. Az alattvalók természetesen megrettentek. Alig volt azonban a törvény életben, már hírül vitték a királynak, hogy gyermeke lett az első bűnös. „Vagy törvényhozó, vagy atya ne volnék!” – kiáltott fel a szerencsétlen király, de egy kis gondolkodás után a leleményes szeretet megtalálta a módját annak, hogy a törvényhozó méltósága nem sérült meg, és az atya szeretetén sem esett csorba. Megidéztette fiát, és mint törvényhozó kinyomatta egyik szemét, ami az igazság követelménye volt. Majd önmagának nyomatta ki egyik szemét, ami a könyörületesség és az atyai önfeláldozás ténye volt. A törvény megsértése miatt megkövetelt két szem elsötétült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése