2012. február 23., csütörtök

263. Marcell atya példázatai

Az ősrégi Pelikán rege. Élt az északi jeges tenger vidékein valaha réges-régen egy nagy hófehér madár, a pelikán. Fészkét a tengerpart egyik sziklájára rakta, puha pihével bélelte és fiókáival népesítette be. Napestig járta a tengereket, halászgatott, hogy táplálja övéit. Éjjelente pedig, valahányszor a viharok dúltak, fészkén ült, hogy melengesse kicsinyeit. Sokszor órákon át küzdött a rabló-madarak ellen, hogy kis családját védelmezze. Történt azonban, hogy szokatlanul hideg tél köszöntött be, valóságos jéghegyek torlódtak össze a tengeren. A víz beállott, s széltében – hosszában vastag jégpáncél borította. A pelikán erre befedi kicsinyeit, szárnyra kél, a végtelen tengereknek veszi útját, hogy szabad vízre és így táplálékra akadjon. De bárminő messze repült is, a vizet mindenütt keményen befagyva találta. Étlen, élelem nélkül, szomorúan tért meg fészkére. Fiókái már messziről siránkozva nyújtották feléje fejecskéjüket. A kétségbeesett anya most csőrével, mint nagy fejszével akarja a jeget feltörni, - de sikertelenül – jóllehet pirosra festi tulajdon vérével a jég sima tükrét. Metsző szél süvít a tengeren, az anyamadár szomorúan, éhségtől gyötörten ül fészkén. Reggel újra próbálkozik, megint csak útra kél, de zsákmány nélkül tér vissza. Fiókái már szinte aléltak az éhségtől. Erre utolsó mentő gondolata támad, amely csak anyának juthat eszébe. Keblén sebet ejt, s a szüremkedő vért, kicsinyei elé tartja. Ezek boldogan szürcsölik a meleg, éltető italt, s közben észre sem veszik, hogy anyjuk a fájdalomban meg-megrázkódik. Midőn megéheznek, megint csak inni kérnek, nem is ügyelve arra, hogy anyjuk szeme már megtörött, s bágyadtan horgasztja fejét keblére. De azért megkönyörül a kis éhezőkön, s hegesedő sebét újra feltöri. Beköszönt az éj, tombol vihar, s a madárkák boldogan pihennek a meleg fészekben. Reggel megint enni kérnek. Az anya azonban nem mozdul, nem akar felébredni. Teste kihűlt, a seb vért nem ad többé. Elaludt örökre. Erre a fiókák anyjuk testét kezdik csipkedni, fogyasztani, s rajta felnövekednek. Időközben meleg szellők kezdenek lengedezni, a jég felolvad, s a szárnyra kelt madarak már maguk tudják megszerezni táplálékukat, anyjukat pedig el is felejtik… Így a rege.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése