A Belső Várkastély gyönyörű képét, leírását, annak lakásait, kertjeit - az erények lelki nyelvezetére kell lefordítanunk! Vagyis Szent Terézia két fajta módon magyarázza el nekünk a lelki életet: szimbólumokon, képeken keresztül és a lelki élet hagyományos nyelvezetén. A kettőnek egy a jelentése. Ide-oda kell fordítgatnunk ezeket, értenünk kell a szavakat! Álljon itt egy nagyon személyes példa. Tervezzük meg saját lelki lakásunkat, szobáinkat! Töltsük meg, bútorozzuk be saját lelki lakásunkat erényekkel! Lássuk egyben, együtt e két nyelvezetet a lelki életünkben!: Reggel 5.20. Óracsörgés. Az éjszakai pihenés utáni lakásomban ébredek. Első dolgom az imádság. Hálaadás az éjszakai pihenésért és felkészülés a napi teendőkre. Következik a szamár testvér – a test szolgálata: reggeli és a reggeli tisztálkodás. Mindez a konyha szobában és a fürdő szobában történik. Nem elkényeztetve a testet, sokkal inkább a lélek uralkodjék a testen. A reggeli időszak lakása alkalmas lehet az imádságra való felkészülésre. Következik a reggeli dicséret a kápolnában. Összeszedetten. A nap csúcspontjai, forrásai ezek az imádságok. Majd következik a csúcsok csúcsa, a források forrása: a Szentmise a bazilikában. Az Istennel való egyesülés, teljes önátadás átélése. Bár néha a szamártestvér megzavarja különböző gondolatokkal. A lényeg, hogy mindig legyünk nyitottak az Úr felé. Újabb lakás következik: az egy óra elmélkedés. Istennel lenni egyedül. Majd az olvasmányos imaóra lakása – egyénileg. Újabb lelki életi forrás. Jól indul a nap ennyi imádsággal – ebből kell táplálkozni egész nap – ide kell vissza-vissza térni a napi elfoglaltságok közepette. Mária ekkor Márta szerepét veszi át, elkezdi kiosztani másoknak, amit átélt az Úrral való kapcsolatában. Következnek az aktívabb lakások: a feladatok, a közösség szolgálata, a szolgáló szeretet lakásai: a zarándokok szentmiséinek szervezése fax segítségével, betegápolás, tanulás, egyéni levelezés, mosás, takarítás, az ebéd előkészítése… más, esetleg váratlan feladatok. Ezekben a lakásokban aztán valóban szükség van az erényekre, azok gyakorlására: szeretet, alázat, türelem, jóság, megbocsátás, kitartás, hűség, pontosság, lelkiismeretesség… és még sorolhatnánk tovább. 12.40: napközi imaóra lakása: újabb forrás a nap közepén, lelki ismeret vizsgálat. Majd következik az ebéd: a test szolgálata, megpihenés a nap közepén, hogy bírjuk a nap további terhét. Pihenésre is szükség van, hiszen az erények zsinórmértéke az okosság. Ebéd után, ha tehetem lemegyek a tengerhez: egészséges testmozgás, kikapcsolódás, pihenés, szemlélődés. 3 órakor a porta szolgálat lakása következik, imádsággal, tanulással fűszerezve. Fogadjuk a zarándokokat. Ide aztán nagy türelem kell – néha két, három misét kell egyszerre előkészíteni különböző csoportoknak. 6 órakor templom zárás. 6.30-kor esti dicséret, egy óra elmélkedés, kompletórium: újabb forrás, csúcs. Jó újból elcsendesedni. Márta újból Mária lesz, mert csak így, együtt tudják szolgálni az Urat. 8 órakor vacsora, testvéri együttlét: a test szolgálata, testvéri szeretet, örvendezés a közösségnek. Majd készülődés az éjszakai pihenésre: a nap dolgainak elrendezése, személyes imádságok… A nap ritmusának ezek a lakásai vannak, persze vannak váratlan lakások is, amiket most nem írtam le. S aztán vannak az állandó lakások, amik szinte láthatatlanul, de mégis meghatározzák egész életemet: pap, szerzetes, kármelita, misszionárius vagyok. (Ahogyan láttuk Marcell atya példáján bemutatva.) Ezekben a lakásokban folyamatosan benne vagyok, s ezeket is meg kell töltenem nap mint nap erényekkel, ezeket is be kel bútoroznom, be kell laknom, meg kell élnem. Próbáljátok így megtervezni és megélni saját belső várkastélyotokat; mikor melyik lakásban vagytok és éppen milyen erények szükségesek ott! Valóban milyen gyönyörű a mi belső várkastélyunk: nagy és kis szobákkal, kertekkel, utakkal, forrásokkal… Gondozzuk, ápoljuk, tartsuk karban az erényekkel! Díszítsük fel erényekkel! Ne engedjük, hogy tönkre tegyék a csúszó mászó férgek – a bűnök és a mérges gazok, növények!
Feladat 95: A saját belső várkastély feltérképezése a napirend, a napi ritmus szerint!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése