A Belső Várkastély – harmadik lakás.
A harmadik lakásban levő lelkek állapotát így írja le Szent Terézia: Félelem, biztonság hiány. „…még nem vagytok biztonságban.” Mottó lehetne ebben a lakásban: „Boldog ember, aki féli az Urat”.Persze ez a mondat magyarázatra szorul. Nem a rettegésre akar bennünket megtanítani a Szent. Sokkal inkább arra, hogy ne bizakodjunk hamisan, se a földi, se a lelki dolgokban, dolgainkban, se magunkban, se másban. Egyedül az Úrral való kapcsolat adhat biztonságot. (De nem mint objektív tárgy és kapcsolat, amit lehetne birtokolni.) Az Úrral való kapcsolat a földi viszonyok között bizonytalannak tűnik. Ki kell tartanunk ebben a bizonytalanságban. „Ne bizakodjatok az elzártságban és a vezeklésben, amelyben éltek, és ne nyugtasson meg az, hogy mindig Istennel társalogtok, és folyamatosan az imádságban gyakoroljátok magatokat, és hogy olyannyira visszavonultok a világ dolgaitól, amelyektől állításotok szerint irtóztok. Mindez jó, de mint mondtam, nem elég ahhoz, hogy felhagyjunk a félelemmel. Ezért kövessétek ezt a verset és idézzétek gyakran emlékezetetekbe: Boldog ember, aki féli az Urat.” Az imádság birtoklásának hamis biztonság illúziójából is ki kell lépnünk. (Ezt meg ezt elimádkoztam. Ennyit, meg annyit imádkoztam. Ezt meg azt megtettem, tehát biztonságban vagyok. Ez egy hamis illúzió lenne.) Az Istennel való élő, személyes kapcsolat bizonytalanságába kell belépnünk. Még az imádságban is el kell engednünk a kapaszkodókat, és egészen Istenre kell bíznunk magunkat. Ez a gazdag ifjú lakása. Ő sajnos nem tudott kilépni az Istennel való kapcsolat bizonytalanságába. Gazdag volt, mert még az Istent is birtokolni akarta. „Amióta elkezdtem beszélni, ezekben a lakásokban egyfolytában ő van a szemem előtt. Mert szó szerint ilyenek vagyunk, és rendszerint ebből fakadnak a nagy szárazságok az imádságban, noha más okuk is van.” A lelki szárazságot arra vezeti vissza, hogy nem merjük elengedni a hamis biztonság érzetet adó dolgokat, és nem merünk rálépni az Istennel való kapcsolat bizonytalanságára. Isten hív minket, mi pedig nem akarunk válaszolni, és a kettő között kialakul egy feszültség, egy szárazság. A lelki szárazság jele annak, hogy még nem adtunk oda mindent Istennek; felhívás arra, hogy adjuk át magunkat még jobban. (De természetesen lehetnek a lelki szárazságnak más okai is.) Önzetlenül szolgáljuk az Urat, ne béres módjára! „Lépjetek túl cselekedetecskéiteken, hiszen keresztények lévén mindezzel és még sok mással is tartoztok, és legyen elég nektek, hogy Isten vazallusai vagytok. Ne akarjatok annyit, hogy végül minden nélkül maradjatok! Nézzétek a szenteket, akik beléptek e Király szobájába, és látni fogjátok a különbséget, mely köztük és köztetek van. Ne kérjétek azt, amit nem érdemeltetek meg. Ne is jusson eszetekbe, hogy mit érdemlünk sok szolgálatunkért, hiszen annyira megbántottuk Istent. Ó, alázat, alázat! Nem tudom, milyen kísértés fog el ilyenkor, ha valaki olyan nagy ügyet csinál ezekből a szárazságokból, nem tudok mást hinni, mint hogy egy kicsit híján van az alázatnak.” Még mindig nem vagyunk elég alázatosak! Ez egy igazán nagyszerű mondat. A lelki élet egyik kulcsmondata, ami nagyon sok lelki problémánkra megadja a választ. (Az alázat az igazságban való járás. Az igazság pedig az, hogy nem a lelki ajándékokért kell szolgálnunk az Úrnak. A legnagyobb lelki ajándék, maga az Úrral való kapcsolat.) „És ne gondoljátok, hogy cselekedeteinkre van szüksége, hanem akaratunk elszántságára.” Vagyis ki kell tartanunk akkor is, ha semmiféle ajándékot nem kapunk az Úrral való kapcsolatban. Ha semmiféle visszajelzésünk nincsen. „…ha kitart ebben a lemeztelenítettségben és mindennek elhagyásában, akkor eléri azt, amire törekszik.” Akkor érjük el, amikor lemondunk róla. „…ha haszontalan szolgának tatja magát…” „Mit tehetünk egy ilyen nagylelkű Istenért, aki meghalt értünk, megteremtett minket és létezést ad nekünk?” Önzetlen szolgáló szeretet és semmi más. Semmi másba nem szabad kapaszkodnunk, mint az önzetlen szolgáló szeretetbe. Kiüresedés. Vagyis meg kell tisztítanunk az Istennel való kapcsolatunkat. Egy letisztult kapcsolatra van szükségünk. Sokszor mi bonyolítjuk túl a kapcsolatainkat. A lelki élet ezzel szemben átlátszóságot, egyszerűséget, alázatot jelent. „…s a szárazságokból alázatosságot merítsetek, és ne nyugtalanságot, ahogyan a gonosz szellem akarná. Higgyétek el, hogy ahol az alázatosság igazán megvan, ott ha Isten soha nem is ad élvezetet, de ad egyfajta békét és harmóniát, amellyel elégedettebbek lesznek, mint más azokkal az ajándékokkal, amelyeket az isteni Fenség – mint olvastátok – sokszor a gyengébbeknek ad; és azt gondolom róluk, nem cserélnék fel őket azoknak az erejével, akik szárazságban vannak. Nagyobb barátai vagyunk az élvezeteknek, mint a keresztnek.” Itt kezdődik a lelki élet igazi lényege. Egyre beljebb haladunk. Ez már nem felszínes vallásosság. Ez már a kereszt királyi útja. Le kell mondanunk az előző lakásokban kapott mézesmadzagról is. A próbák ideje ez. „…Ő Felsége próbára tette őket valami nem is nagy dologban…” Próba? Inkább edzés, erősítés. „Mert gyakran azt akarja Isten, hogy választottai érezzék nyomorúságukat, és egy kicsit megvonja tőlük kegyelmét. Mert nincs is szükség többre ahhoz, hogy nagyon gyorsan megismerjük önmagunkat. Így aztán érthető a próbatételnek ez a fajtája, mert nagyon világosan megértik saját hiányosságukat, és néha nagyobb fájdalom nekik, hogy látják, a többleterő nélkül mennyire megsínylik a nem is túl nehéz földi dolgokat, semmint az, ami miatt fájdalmat éreznek. Ezt én Isten nagy kegyelmének tartom, és noha hiányosság, mégis nagy nyereség az alázatosság számára.” Itt a harmadik lakásban, mint látjuk folytatódik az első lakás programja: megismerni igazi önmagunkat, vagyis alázat. Isten beavatkozása fokozódik, a léleknek egyre jobban együtt kell működnie a kegyelemmel.
Feladat 25: Próbáljunk minden pillanatban az Úrra hagyatkozni. Próbáljunk minden pillanatot, minden eseményt kapcsolatba hozni az Úrral. Éljünk Isten jelenlétében. Ebben segíthet bennünket a szüntelen végzett Jézus ima. Elmélkedjük át és gyakran gondoljunk erre a zsoltár versre: Boldog ember, aki féli az Urat. Minden pillanatban, minden eseményben meneküljünk az Úr szerető karjaiba.
Feladat 26: Ne varázsszövegekként mondjuk az imákat, hanem lépjünk egy élő párbeszédbe az Úrral. Ez az élő dialógus az, ami elvezet az Istenben való biztonságra. Itt már Ő maga vezet bennünket. Ezért biztonságos ez az út.
Feladat 27: Szép lassan, fokozatosan, az Úrral való kapcsolat folyamatában engedjük el a kapaszkodókat. Bízzuk magunkat az Úrra, csak az Úrra. Mit nem adtunk még át az Úrnak? Erre a kérdésre rászánhatunk egy-egy elmélkedést.
Feladat 28: Ne várjunk jutalmat, kompenzációt dolgainkért, tetteinkért. Azonnal próbáljuk elfelejteni jó tetteinket. Adjuk őket oda az Úrnak egészen. (Jobb kéz és bal kéz.)
Feladat 29: A lelki szárazságok, nehézségek idején is tartsunk ki az Úrral való kapcsolatban. Az ilyen esetekben mi hordozzuk az Urat, a Vele való kapcsolatot. (Eddig ő hordozott bennünket.) Kezdjünk el örülni a lelki szárazságnak, nehézségeknek. Ilyenkor csak az Úr és mi vagyunk jelen. Minden más szertefoszlott. Tartsuk próbának a nehézségeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése