A negyedik lakás feladatait így írja le: „…nem az a teendő, hogy sokat gondolkodjunk, hanem hogy nagyon szeressünk. És ezért, ami jobban felkelti bennetek a szeretetet, azt tegyétek.” És itt nem az érezhető áhítatra gondol a Szent, hanem a valódi szeretetre, amit néha lehet érezni is, de nem az a lényeges. A szeretet nem érzelem elsősorban, hanem tettek. „Mert a szeretet nem a nagyobb élvezetben áll, hanem a nagyobb elszántságban.” Tehát ne a felszínes dolgokra, képességekre tegyük lelki életünkben a hangsúlyt, hanem a belső dolgokra. Éljük egyre beljebb a lelki életünket. „És ugyanígy nem jó, ha gondolataink miatt zavartatjuk magunkat, vagy bármit is adunk rájuk, mert ha a gonosz szellemtől származnak, el fognak múlni ezáltal, és ha a nyomorúságból erednek – mint ahogy abból erednek -, amely Ádám vétkéből maradt ránk sok mással együtt, legyen türelmünk és viseljük el Isten szeretetéért.” Ne a külső békére törekedjünk elsősorban, hanem a belsőre. „Ismerjük meg nyomorúságunkat, és vágyódjunk oda menni, ahol senki sem vet meg minket. … Mert úgy tűnik, semmilyen lenézés és szenvedés, amely ebben az életben csak lehetséges, nem érhet fel ezzel a belső harccal. Bármilyen nyugtalanságot és háborút el lehet viselni, ha békét találunk ott, ahol élünk, mint már mondtam. De az, hogy a világban lévő ezer szenvedéstől akarunk pihenést találni, s az Úr elő akarja készíteni nekünk a nyugalmat, és hogy bennünk magunkban van az akadály, ez szüntelenül fáj és szinte elviselhetetlen. Ezért te vigyél minket oda, Uram, ahol nem vetnek meg minket ezek a nyomorúságok, amelyek olykor, mintha gúnyt űznének a lélekből” A belső nyugalommal, vagyis az Istennel való békében el lehet viselni a legnagyobb külső szenvedést, üldöztetést, békétlenséget is. De fordítva már nem igaz. Hiába van kívül látszólag béke, ha belül szüntelen harc az életem Istennel. „…alázat, alázat! Mert ezen keresztül engedi meggyőzni magát az Úr, valahányszor kérünk Tőle. És az első, amiben meglátjátok, megvan e bennetek, az az , hogy nem gondoljátok, megérdemlitek az Úrnak ezeket a kegyelmeit és ízelítőit, sem, hogy még életetekben meg kell kapjátok.” „Ne törekedjünk rá, … Először is, mert az ehhez szükséges legelső dolog, hogy érdek nélkül szeressük Istent. Másodszor, mert a kicsinél is kisebb alázat azt gondolni, hogy nyomorúságos szolgálataink révén elérhetünk ilyen nagy dolgot. Harmadszor, mert az az igazi felkészülés erre, ha arra vágyunk, hogy szenvedjünk és utánozzuk az Urat, nem pedig ízelítőkre, hiszen végül is megbántottuk Őt. Negyedszer, mert nincs rá kötelezve Ő Felsége, hogy megadja nekünk ezeket, amint dicsőségét sem köteles megadni azért, mert megtartjuk az Ő parancsait. Hiszen mindezek nélkül is üdvözülhetünk, és Ő jobban tudja nálunk, mi való nekünk, és ki szereti Őt igazán. … Ötödször, hiába is fáradoznánk, mivel ez a víz nem vízvezetéken át jön, mint az előbbi, ezért, ha a forrás nem akarja megadni, akkor keveset használ minden fáradozásunk. Azt akarom mondani, hogy bármennyit elmélkedünk is és sanyargatjuk magunkat és könnyeket ontunk, attól még nem fakad fel ez a víz. Csak annak adatik meg, akinek Isten akarja, és gyakran olyankor, amikor legkevésbé várja a lélek.” „Úgy hiszem, aki igazán megalázza magát és megszabadul … és akkor nem mulasztja el az Úr megadni nekünk ezt a kegyelmet és sok mást is, amit kívánni sem tudunk.” Igyekezzünk mindig alkalmazkodni az Úr tevékenységéhez! Ahogy kérdez, úgy válaszoljunk! Ne mi akarjuk az Úrra erőszakolni a saját elképzelésünket lelki életünk útjairól! Ő jobban tudja, mi való nekünk. Számunkra a legjobb, ha mindig alkalmazkodunk Őhozzá. Végső soron ez az alázat: el tudjuk fogadni saját magunkat, saját lelki életünket, saját utunkat. „A lélek helyezze magát Isten kezébe, saját hasznától egészen eltekintve és Isten akaratára teljesen ráhagyatkozva, hogy tegyen vele, amit Ő jónak lát.” „…Isten előtt az a legfontosabb és legkedvesebb, ha az Ő dicsőségét és tiszteletét tartjuk szem előtt, és elfeledkezünk önmagunkról, saját hasznunkról, élvezetünkről és kedvteléseinkről.” „Ő Felsége majd megtanítja rá, mit tegyen: mindössze annyit, hogy tekintse magát méltatlannak ennyi jóra, és mondjon köszönetet.” De azért sosem árt óvakodni magunktól, nem szabad megbízni magunkban. Nagyon fontos a kitartás. A bűnalkalmak kerülése.
Feladat 34: Próbáljuk szeretettel megtölteni életünk minden eseményét. Tegyük, valósítsuk meg a szeretet cselekedeteit.
Feladat 35: Ne kábítsuk magunkat különböző dolgokkal az élet nehézségei között. Az Úrnál van a mi menedékünk. Az imádságban, az Úrral való kapcsolatban keressünk békét lelkünknek, életünknek.
Feladat 36: Ne az ajándékokra vágyakozzunk, ne azokra építsük a lelki életünket; hanem az Ajándékozóra, Istenre, a Vele való kapcsolatra. Mi vonz bennünket a lelki életben? A lelki örömök, vagy maga az a tény, hogy az Úrral lehetünk, akár szárazságok idején is?
Feladat 37: Isten és az Ő akarata legyen életünk célja, irányítója; ne pedig a saját akaratunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése